A Szovjetunióba hurcolt magyar civilekről, politikai rabokról és kényszermunkásokról emlékeztek meg Pécsett. A Janus Pannonius Múzeum által rendezett tárlatvezetésen azonban még olyan érintett is részt vett, aki a mai napig keresi nagyapja elhurcolásának okát.
Megindító képsorok, megválaszolatlan kérdések
Karika Judit nagyapját 1944. december 24-én a családi asztaltól vitték el. Akkor azt mondták, csupán 2-3 hétig lesz távol. A férfi azonban sosem tért haza. A történtekről unokája mesélt.
– Két civil jött érte. Azt mondták, hogy pakoljon fogkefét, élelmiszert, ruhát, mert dolgozni viszik. Azt nem mondták meg pontosan, hogy hol fog dolgozni – mesélte könnyes szemekkel Karika Judit. Az unoka még ma is keresi a miérteket. A Király utcában található kiállításra válaszok miatt és emlékezni érkezett.
– Nagyanyám sosem ment férjhez, mert várta haza a férjét. Nem érkezett haza. Csak annyit tudunk, hogy egészségügyi problémák miatt halt meg és kapott egy koporsót is, amikor eltemették – emlékezett vissza az asszony.
„Máig nem tudjuk miért kellett elmennie”
– A nagyapám elmúlt 44 éves. Köztudott, hogy az életerős, fiatalokat vitték el. Nem tudjuk, hogy a családból miért csak neki kellett elmennie, voltak fiatalabb testvérei is. Erre keresem ma is a választ – mondta Karika Judit.
A válaszokat még Müller Judit történész, a tárlat vezetője sem tudta érdemben megválaszolni.
Baranya megyéből több mint hatezer, a történelmi Magyarország területéről pedig csaknem 300 ezer civilt hurcoltak el kényszermunkára.
November 25-ét az ő hazatérésük emléknapjaként tartják számon, 1953-ban ugyanis ezen a napon több mint 1500 politikai elítélt érkezett vissza Magyarországra. A többéves kényszermunkára hurcoltak harmadát azonban sosem látta viszont családja.
