De ezt is be kell indítani a polgármester szerint, aki hozzátette: most a bokorba pisilnek Szigetváron jó páran.
Újabb botrány készülődik Szigetváron a Téma Baranya cikke szerint.
Mint írják: a nyomozással terhelt, a várost csőddel fenyegető „gyógyhely” révbe érni látszik Szigetváron, legalábbis a polgármester megtartotta a „rekreációs központ” avató ünnepségét a napokban. Ez igazán kedélyesre és meghatóra sikerült – a lap tudósítása szerint, mégha Vass Péter nem is találta el a számokat (1,04 milliárdról beszélt), ugyanis állításásával ellentétben sokkal több pénzbe került az ingatlan, egészen pontosan 1,3 milliárd forintba. Ebből nem tudott megfelelően elszámolni közel negyedmilliárddal a polgármester, ezért indítottak nyomozást és ezért is kell visszafizetnie az önkormányzatnak ezt a pénzt.
Az eredeti elképzelésekhez képest a most megnyitott „rekreációs központban” semmi olyan nincs, ami rekreációra alkalmas lenne, még a játszótér sem valósult meg – szögezik le a cikkben.
Fáj kimondanom, mert rettenetesen lehangoló ez, de tulajdonképpen a városvezetésnek 1,3 milliárdból sikerült megnyitnia egy közvécét. Egyelőre ugyanis érdemben semmi másra nem tudják használni az itt élők, és a turisták ezt a torzót, csak kis- és nagydolguk elvégzésére, ha éppen szerencséjük van, és beférnek a két-két wc valamelyikébe
– magyarázta a lapnak Fazekas Róbert.
Az ellenzék vezetője szerint a kudarcos projekt miatt még mindig komoly csődveszély fenyegeti Szigetvárt, a kasszából ugyanis hiányzik ez a negyedmilliárd, amit azért kell visszafizetnie a városnak, mert kiderült: a polgármester nem tud elszámolni ezzel a pénzzel megfelelően, és duplán próbálta kiszámlázni. Ráadásul az önkormányzati vizsgálóbizottság talált egy újabb 28 milliós tételt is, ami neccesnek tűnik. Ebben az ügyben is várható, hogy újabb nyomozás indul.
Érdekes egyébként, hogy
maga Vass Péter is utalt arra az ünnepi megnyitón, hogy közvécéként azért működőképes lehet IDŐVEL a létesítmény,
de ehhez „be kell lendíteni a területet” – magyarázta.
A lap azt is írja még, hogy konzervatív becslések szerint még legalább 300-400 millió forint kellene ahhoz, hogy a „rekreációs központ” tényleg megfelelő épület legyen, olyan infrastruktúrával, rendezett kültérrel és játék-pihenő elemekkel, amelyek tényleg az emberek kényelmét és pihenését szolgálhtaják.