Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június 2-án Pécsett a város szórakozóhelyein, éttermeiben és kávézóiban több mint 35 nemzetközi nagyvállalat, regionális cég, valamint kisebb családi vállalkozás állítja fel standját és várja leendő munkavállalóit egy laza, kötetlen beszélgetésre. A tucatnyi helyszínen éjszakába nyúlóan lehet felsővezetőkkel találkozni, sőt az I love Pécs Caféban a Jobcapital azoknak is segít, akik nem tudják, merre induljanak.

Ne hagyd ki, ha jobb karrierre, magasabb fizetésre vágysz!

A Business Night 4 Baranya egy olyan este lesz Pécsett, amit egy évben csupán kétszer tartanak. Éppen ezért, aki nyárra vagy nyártól keres munkát, érdemes megragadnia a lehetőséget. Június 2-án a Jobcapital, mint munkaerő-közvetítő és fejvadász cég, abban is tud segíteni, hogyan kezdjék a bizonytalanabbak az álláskeresését.

– A Széchenyi téren található I Love Pécs kávézóban június 2-án 17 órától már találkozhatnak velünk az érdeklődők, itt tanácsokkal is el tudjuk őket látni, hogy Dél-Dunántúlon milyen cégek közül válogathatnak – részletezte Tarnai Attila. A Jobcapital értékesítési és marketing vezetője hangsúlyozta:

jelenleg mintegy 100 nyitott álláslehetőségük van, ami között ugyanúgy van vezetői pozíció, mint ügyfélszolgálatos vagy betanított munkás lehetőség.

– A rendezvényen több helyszínen (I Love Pécs Café, Nana, Főtér) több kerekasztal beszélgetés is lesz. A Városháza aljában található kávézóba 18:30-tól ingyenesen hallgatható meg a mi fórumunk, ahol az ALDI, a BAT, a Körber és a Jobcapital szakértőivel a munkahelyi sokszínűségről lesz szó – tette hozzá Tarnai Attila.

A tanácstalan munkavállalókat is várják

– Ha ellátogat hozzánk valaki, akinek nem tudunk hozzá passzoló állást kínálni, annak abban is tudunk segíteni, hogy melyik cégnél érdemes keresnie és azt a céget hol találja aznap a városban. – mondja Tarnai Attila.

Nem érdemes nyáron leállni, sokkal jobbak most az esélyek

– Sokan hátradőlnek a nyári időszakban, éppen ezért érdemes most rákapcsolnia azoknak, akik munkát keresnek. Előfordul, hogy egy héten belül találunk is megfelelőt. A Business Night 4 Baranya jó alkalom felkutatni a legjobb állásokat, és a nyárias melegben, egy pécsi étterem teraszán kötetlenül társalogni a felső vezetőkkel illetve a cég munkatársaival – világít rá a szakember.

Magasabb bért szeretnél?

Abban is tud segíteni a Jobcapital, hogy egy bértárgyalásra, hogyan készüljön rá az álláskereső. – Azt is fel tudjuk mérni az érdeklődőknek, hogy a karrierjében jelenleg hol tart és merre tud még fejlődni. Érdemes ezt kihasználni június 2-án, hiszen egy este alatt több cég is megismerhető a városban – mondta Tarnai Attila.

A pontos helyszínekről és cégekről ITT LEHET BŐVEBBEN OLVASNI!

Korábban írtuk: