Címlap Baranya Szóltak a dob...

Szóltak a dobok Orfűn, repültek a vízen a sárkányhajók

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csordultig megtelt a Csaba András Vízisport Központ, több százan vettek részt a Pécsi Tudományegyetem Sárkányhajó Regattáján. Csodás volt a hangulat, mentek a hajók és rotyogtak a bográcsban a gulyáslevesek.

Ismét hatalmas sikert aratott a PTE Sportiroda szervezésében megtartott egyetemi sárkányhajó regatta. Öröm volt nézni, hogy nem csak azok jöttek ki Orfűre, a Csaba András Vízisport Központba, akik hajóba akartak szállni: családok jöttek kisgyerekekkel, mások kutyával érkeztek, szóval tényleg mindenkit megmozgatott a rendezvény.

– Több mint háromszázan képviselték az egyetemet, jöttek dolgozók és hallgatók egyaránt – mesélte a Pécs Aktuálnak a PTE Sportiroda vezetője, Hári József. – Legutóbb 2019-ben tudtuk megtartani a regattát, a tavalyi elmaradt a koronavírus miatt, s bár eddig is sokan vettek részt rajta, mert szeretik ezt a rendezvényt, most még több indulót üdvözölhettünk.

Jöhetett a következő csapat

A különböző egyetemi karok csapatai között persze ment a rivalizálás, oda-odaböktek egymásnak – természetesen nem komolyan, csak viccelődve. A vízen viszont nem volt pardon, mindenki beleadott apait-anyait a nagyon kellemes, késő nyárinak mondható időben, keményen mentek a sárkányhajók a Pécsi-tavon. Egészen addig, amíg meg nem feneklettek:

bizony elég alacsony a víz manapság Orfűn.

Volt olyan csapat, amelyik alig tudta letolni a hajót az iszapról. Már-már azon gondolkodtak a benne ülők, hogy néhányan kiszállnak, de aztán sikerült mozgásra bírni a vízijárművet.

Pedig ekkor még nem is volt kész az ebéd… A sárkányhajózás mellett ugyanis minden csapat főzött egy remek bográcsgulyást, sőt, olyan is akadt, aki vegángulyással kedveskedett azoknak, akik így étkeznek, mások pedig lángost sütöttek. Szóval volt minden, mi szem-szájnak ingere – és persze a jókedv sem maradhatott el!

A 12 csapatos regatta végeredménye: 1. Tűzmadarak, 2. Szívklinika Sárkányszív, 3. PTE MIK, 4. Életben maradtak, 5. Laryngospasmus, 6. Pécsi Bölcsész, 7. Vassárkányok, 8. LMI Erők, 9. Erasmus, 10. Reumacsek, 11. K. K. Humán Beszerzők, 12. Mixtúra.

Nagy volt a forgalom a stégeken