Címlap Koronavírus A komlói Szen...

A komlói Szent Borbála Idősotthon is sorra került

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban – közölte szombaton a Koronavírus Sajtóközpont. Komlón a Szent Borbála Idősotthonban oltottak szombaton.

Ezúttal tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást, előzetes jelentkezések alapján. A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, most a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok.

A Baranya Megyei Kormányhivatal közösségi oldala számolt be róla, hogy a Komlói Kórház közreműködésével zajlott tegnap az oltás Komlón, a Szent Borbála Idősotthonban.

A kormány oltási terve szerint az egészségügyi dolgozók mellett a legveszélyeztetettebb csoportok kapják meg elsőként a vakcinát. A járvány tavaszi hullámában nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy létszámú idősotthonokban kiemelkedő a gócpontok kialakulásának kockázata, ezért kezdődött meg a legnagyobb idősotthonokban élők és dolgozók beoltása – hívta fel a figyelmet a Koronavírus Sajtóközpont.

A múlt héten több mint hatvan olyan intézményt kerestek fel az oltócsapatok, amelyben 150-nél is több idős ember él, a bentlakók és a gondozottak közül már közel hétezren kapták meg a védőoltást a Pfizer oltóanyagából. Akkor Pécsett, Máriagyűdön és Sombereken is volt oltás a kiemelt intézményekben.

A Moderna vakcinájának felhasználása kézenfekvő, hiszen kevésbé alacsony hőfokon is tárolható, mint a Pfizeré, továbbá hosszabb ideig is felhasználható, így az intézményekbe szállítás és a tárolás logisztikája lényegesen egyszerűbb. A vakcina beadását orvosi vizsgálat előzi meg.

Kiemelt képünk illusztráció.