Címlap Koronavírus Megúszta eddi...

Megúszta eddig a járványt Baranya, itt van a legkevesebb fertőzött

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus-világjárvány második hulláma minden mutató szempontjából sokkal erőteljesebb - emelte ki a nyilvánvalót az országos tisztifőorvos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén. Volt azonban egy jó híre is - a baranyaiaknak.

Müller Cecília elmondta: Magyarországon március 4-től (az első esetek regisztrálásától) november 22-ig 3891-en hunytak el a koronavírussal összefüggésben. A járvány első hullámában 605 igazolt fertőzött hunyt el, az összes elhunyt 15,5 százaléka. 84,5 százalékuk a második hullámban hunyt el.

Jelenleg a fertőzöttek átlagéletkora 40 év, az elhunytaké 76 év. A leginkább érintett megyék: Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye,

míg a fertőzésben legkevésbé érintettek: Tolna, Somogy és Baranya megye. Ezen megyék járványügyi számai másfél-kétszeresen térnek el az országos átlagtól.

Az országos tisztifőorvos szólt a járványügyi intézkedésekről, köztük a nemzeti oltóanyaggyár létrehozásáról is. Müller Cecília azt mondta: a magyar vakcinafejlesztés jól halad.