Címlap Közélet Annyira szere...

Annyira szerette a feleségét, hogy a nő kérésére megölte!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Graham Mansfieldet bíróság elé kellett állítani, amiért elvágta 71 éves feleségének torkát – számolt be az esetről az Index a BBC alapján.

Amint az kiderült, feleségével 2020 októberében, néhány héttel negyvenedik házassági évfordulójuk után közölték, hogy negyedik stádiumú tüdőrákja van.

A kórházból hazaérkezve a pár kötött egy gyilkossági szerződést arra az esetre, hogyha a dolgok rosszra fordulnának. A férfi egy feltételt szabott: ha kioltja felesége életét, magával is végez utána, mert nem bír nélküle élni 

– írja a BBC beszámolója.

EGYEZSÉGÜKNEK VÉGÜL TAVALY MÁRCIUSBAN TETT ELEGET A FÉRFI, DE MAGÁVAL MÁR NEM TUDOTT VÉGEZNI, MERT ELÁJULT HALOTT FELESÉGÉNEK LÁTVÁNYÁTÓL.

Másnap felhívta a rendőrséget, hogy beismerje, megölte a feleségét és magával is megpróbált végezni. A rendőrök a helyszínre kiérkezve letartóztatták emberölés gyanúja miatt, majd később kórházba szállították a nyakán és a csuklóján keletkezett sebek miatt.

A manchesteri koronabíróság meglehetősen szokatlannak találta az ügyet, és figyelembe véve a tényt, hogy

a férfi együttérzésből végzett feleségével, két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Graham Mansfield elégedett volt az ítélettel, bár nem érti, hogy egyáltalán miért kellett bíróság elé állnia.

Semmi rosszat nem tettünk és nem volt szükségünk mások engedélyére, ez a mi döntésünk volt. Szeretetből öltem meg

– mondta a férfi a bíróság előtt.

(via Index)