Címlap Közélet Cáfolja a vár...

Cáfolja a városvezetés „burkolt vádaskodását” Vári Attila, a pécsi Aquapark projekt egykori vezetője

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerinte nem elverték a százmilliókat fölöslegesen, hanem megtakarították. Ezért tud most 150 milliót elkölteni az új városvezetés. Szerinte pedig nem biztos, hogy a legjobb helyszín a Tüskésrét, amely hiába tűnik elsőre jónak.

Mint arról a Pécs Aktuál beszámolt, közleményben jelentette be az önkormányzat, hogy a pécsi aquaparkot új helyszínen, a Tüskésréten jobban el tudnák képzelni, ezért a minisztériumi engedélynek köszönhetően 150 millió forintból fognak kutatni a területen a következő egy évben. A hírre lecsapott az ÖPE, amely 2018-ban elsőként javasolta a területet, tehát a terv nem új; sőt Kőváriéknak még különféle dokumentumaik is vannak a területről. AZ ÖPE ugyanis szakértőkkel egyeztetve azt állította: ott igaz, hogy az eredeti elképzelésnél kisebb fürdőt lehetne építeni, de sokkal olcsóbban.

Lapunk a hír miatt most megkereste Vári Attilát is, aki a pécsi Aquapark projekt egykori vezetője volt.

Szögezzük le a tényt már a legelején, hogy elsősorban Mikes Éva fejlesztési kormánybiztos, és a jobboldali országgyűlési és önkormányzati képviselők érdeme, hogy az EMMI egy évvel meghosszabbította a pécsi aquapark előkészítési folyamatát

– válaszolta kérdésünkre Vári Attila.

Nem elköltötték, hanem megspórolták

A PSN Zrt. egykori vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a Közgyűlés döntése nyomán került a város sportcégéhez az aquapark ügye, és számos szakértői egyeztetés után dőlt el, hogy a legoptimálisabb helye a Füzes dűlőben lenne.

– Az elkészített szakvélemények, tanulmányok alapján a szakértők egyöntetűen a Füzes dűlőt jelölték meg, mint a legjobb helyszínt. Figyelembe vették a fenntarthatóságot, Pécs rácsszerkezetét, az Észak-Dél és Kelet-Nyugat irányú közlekedési lehetőségek fejlesztését, a lakosság népsűrűségét, valamint a telekakvizíciós kötelezettségeket és ami ennél fontosabb: a lehetőségeket is a kiegészítő szolgáltatások ellátására – magyarázta Vári, aki azt mondta: a korábban elkészített szakértői anyagok jelenleg is PSN Zrt. és egyben az önkormányzat tulajdonát képezik, és ezek bármikor felhasználhatók lennének most is.  

Az önkormányzat pénteki közleményében utalt arra, hogy „fölöslegesen” költött el korábban Vári 350 millió forintot. „A város mintegy 500 millió forintot nyert pályázaton a Modern Városok Program keretében a fürdő előkészítésére. A 2019 októberi választásokig ebből 350 milliót használt el Pécs egy Füzes dűlői aquapark előkészítésére, amiből semmi nem lett, többek között azért, mert 16 magánkézben lévő ingatlant kellett volna hozzá megvenni” – fogalmaztak. Vári Attila érdeklődésünkre közölte, visszautasítja ezt „a burkolt vádaskodást és méltatlan célozgatást”.

500 millió forint állt rendelkezésre, hogy megkutassuk a Füzes dűlői területet és kialakítsuk a megfelelő koncepciót. 150 millió forintot megspóroltunk – ezek a tények. Az önkormányzat most ezt, az általunk megtakarított pénzt szeretné és fogja tudni elkölteni a következő időszakban, ezért kerestek egy másik helyszínt

– véli Vári Attila, aki ugyan egyetért azzal, hogy alapos döntésnek kell születnie ebben az ügyben is, de szerinte a Tüskésrét nem a legjobb helyszín.

Csak akkor van értelme, ha…

– Fontos látni, hogy az aquapark nem csak a pécsiek számára, hanem az egész régió és a határon túli érdeklődők számára is vonzó turisztikai lehetőséget kell, hogy jelentsen.

Csak ekkor van értelme, és ekkor van esély a megfelelő működtetésre és fenntartásra is. Vagy újabb adósságba veri magát a város és az önkormányzat, egy újabb EXPO-Centert teremt magának.

A helyzet az, hogyha másod- vagy harmadosztályú létesítményben gondolkodnak, akkor az fenntarthatatlan lesz és nem segíti a régiós központtá válás folyamatát.

A Tüskésréttel az a gond a szakértőink szerint, hogy limitált a terület, egy csomó utat kellene köré építeni, és ott vannak a Hőerőmű zagytározói is. Ezekre pedig gondolni kellene, különösen a kapcsolt vállalkozások miatt, ha például egy szállodát, vagy egy másik komplexumot is mellé építenének majd, hogy egymást erősítsék ezek a funkciók

– érvel Vári Attila.

Pécsi Central Park lehetett volna

Hozzátette, tudomása szerint

a Tüskésréttel a Pécsi Central Park megvalósítása volt az előző városvezetés koncepciója, amely egy rekreációra, pihenésre, piknikezésre, sportolásra és családi programokra alkalmas, összefüggő parkot jelentett volna, különféle – de nem milliárdokba kerülő – látványoságokkal

– mesélte. Emiatt került a területre egyebek mellett a vízisí-pálya is.  

Azt mondja, szerinte méltatlan, hogy a fürdőből is politikai ügyet akar faragni a mostani városvezetés ahelyett, hogy igazi közösségi érdekeket tartanának szem előtt.