Címlap Közélet Ezer új és &#...

Ezer új és „zöld” parkolót alakítana ki, illetve tízezer fát ültetne Kertvárosban a pécsi Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a pécsi Fidesz frakcióvezetője, Csizmadia Péter: A mi koncepciónk – 1000 parkolóhellyel és 10 000 fával a zöldebb, kényelmesebb és modernebb Kertvárosért címmel. Az írást változtatás nélkül közöljük.


Pécs kertvárosi városrésze nagyobb lélekszámmal bír, mint a szomszédos megyeszékhely, Szekszárd. Éppen ezért

mi egy önálló, külön erre a városrészre irányuló koncepcióval készülünk élhetőbbé tenni ezt a városnegyedet.

Én magam itt, ebben a városrészben voltam képviselő 2014 és 2019 között, ezért jól ismerem az itt lakók problémáit. Tisztában vagyok vele, hogy az itt élők számára az egyik legnagyobb mindennapos kihívást a parkolóhelyek hiánya jelenti. A településrész megépítésekor ugyanis nem terveztek a mérnökök ekkora lakossági használatban lévő gépjárműmennyiséggel, ennek a hátrányait pedig már minden kertvárosi érzi.

Éppen ezért,

amennyiben újra a jobboldal kormányozhatja Pécset, 1000 új parkolóhelyet építünk a kertvárosiak számára és arra is oda fogunk figyelni, hogy ez a fejlesztés a jelenleg is gyakorolt iránnyal szemben ne a zöldterületek rovására történjen. Ezért célunk zöldtetővel fedett, őrzött mélygarázsok kialakítása.

A következő évtized a zöld átállás évtizede lesz, amely során fel kell készítenünk Kertvárost is arra, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak. Ezért biztosítanunk kell, hogy amennyiben a jövőben a kertvárosiak úgy döntenek, hogy elektromos gépjárművet kívánnak használni, az ahhoz szükséges megfelelő töltési lehetőséget elérhessék. Ezért a parkolóhelyekhez elektromos töltőpontokat is kialakítunk majd. Bízunk abban, hogy ezzel is hozzájárulunk az elkövetkező évtizedekben várhatóan egyre növekvő elektromosautó-használat elterjedéséhez, amely alapvető része a klímavédelemnek, ezen belül a károsanyag-kibocsátás és a részben emiatt is keletkező és városunkat is gyakran sújtó egészségre káros szmog elleni küzdelemnek.
Mindezt energiahatékony módon segítjük elő: a töltőállomásokat ugyanis más fejlett nagyvárosokhoz hasonlóan napkollektorokkal üzemeltetjük, amelyek természetes és tiszta energiával segítik az elektromos járművek működését.

Az új parkolóhelyek mellett, ellensúlyozandó az egyre melegedő éghajlatot,

10 000 facsemetét fogunk elültetni szerte a városrészben, így segítve, hogy Kertváros levegője tisztább és hűvösebb maradjon.

Tegyük együtt Pécs-Kertvárost zöldebbé, kényelmesebbé és modernebbé az itt élők számára!