Így készülnek a pécsi vírus maszkok

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kezdés

Napi 40 ezer maszk, 180 varrónő, három műszakban. Pécsi cég fog ellátni egészségügyi textil védőmaszkokkal több állami szervet, kórházakat, a NAV-ot, a rendőrséget, a hadsereget és több egyetemet is – tudtuk meg. Sőt, le is fényképzetük.

Hétfő hajnalban futott be a lakberendezési textilekkel foglalkozó cég telephelyére az a kamion, amely a maszkok legyártásához szükséges speciális szöveteket hozta. A cég egy hétig kutakodott, mire megtalálta a megfelelő anyagot, amelyet végül Lettországból kellett beszerezni.

– A termék fejlesztését és tesztelését a Pécsi Tudományegyetemmel közösen végeztük. Elsősorban a betegellátás frontvonalában dolgozókat, az egészségügyi intézményeket és a közfeladatot ellátó szervezeteket szolgáljuk ki, a szájmaszkok később a lakosság számára a patikákban is elérhetőek lesznek – mondta lapunknak Romeisz Norbert a Rovitex Hungária Kft. ügyvezetője.

A cég már 700 ezer darabra kapott megrendelést, a jelenlegi nyersanyagból egymillió maszkot tudnak legyártani a következő egy hónap alatt.

– A magyar szabványnak megfelelő, többször felhasználható, sterilizálható és tisztításra alkalmas, négy fajta orvosi szájmaszk tömeges gyártása hétfőn indult el. Egy ilyen maszk akár 50 mosást is kibír majd – mondta a termékfejlesztésben résztvevő Pécsi Tudományegyetem Analitikai Biokémia Tanszék vezetője, Dr. Márk László.

Ezek a maszkok nem védenek meg 100%-ban a vírustól (arra csak speciális, teljes testet fedő öltözék képes), de a fertőzés és annak átadásának a kockázatát jelentősen csökkentik.

Előző sztori

Íme az új koronavírus családfája

Következő sztori

Amit tegnap nem engedtek meg a kormánynak, azt megengedték Karácsony Gergelynek

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1