Címlap Egészség Van, ahol már...

Van, ahol már a pletykát is büntetik!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Észak-Korea megtiltotta az állampolgároknak, hogy megvitassák Kim Dzsongun fogyását, a pletykát pedig reakciós cselekedetnek nyilvánították – írja az Index a Daily Mail alapján. A phenjani rezsim közlése szerint a diktátor kevesebbet eszik, mivel az ország súlyos élelmiszerhiánnyal küzd, de egészségesnek számít.

A találgatások a diktátor egészségével kapcsolatban azután kezdődtek, hogy a fényképeken a diktátor egyre vékonyabbnak tűnik, és ezek alapján akár 20 kilót is leadhatott Kim Dzsongun. Az erőfeszítések azonban egyelőre hasztalannak tűnnek a Radio Free Asia (RFA) szerint.  

Az RFA úgy tudja, az észak-koreaiak örömmel látják, hogy vezetőjük karcsúsodik, mivel úgy vélik, a diktátor korábbi állapota veszélyesebb volt az egészségére. Jó, hogy fogyott a diktátor, mert „már olyan nagy volt, hogy nehezen tudott járni” a 172 centiméteréhez társuló 140 kilogrammjával. 

Kim Dzsongun csak 2021-ben mintegy húsz kilót fogyhatott, a hivatalos magyarázat a súlyveszteségre pedig az, hogy mindez nem egészségügyi okokból történt, hanem azért, mert „magányosan szenved” az országot és a népet sújtó krízis miatt. Könnyen lehet azonban – legalábbis többen is így sejtik –, hogy a fogyás csak egy pr-fogás, amivel az észak-koreai diktátor szolidaritást mutat saját népével, ugyanis az élelmiszerhiány miatt éheznek az embernek. 

(Fotó: MTI)