Címlap Gasztro „Köszön...

„Köszöni az önkormányzat együttműködését” a pécsi ellenzék, amiért „megfogadták a tanácsukat” Vásárcsarnok ügyben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ellenzék egy hónapja megírta a városvezetésnek, hogy mit lépjenek annak érdekében, hogy ne kelljen kiköltöztetni az árusokat. Most közleményben köszönték meg "az együttműködést".

Mint arról a Pécs Aktuál elsőként beszámolt, sikerült átütemeztetni a „régi”, vagyis a mostani Vásárcsarnok felújítását, ezért jövő év végéig maradhatnak ott a csarnok árusai, nem kell őket kiköltöztetni ideiglenes helyszínre.

Az ellenzék egy hónapja megírta a városvezetésnek, hogy mit lépjenek annak érdekében, hogy ne kelljen kiköltöztetni az árusokat. Most közleményben köszönték meg „az együttműködést”.

Azt írják:

„Örömmel olvastuk, hogy megfogadta a városvezetés a Fidesz képviselőcsoportjának javaslatát, és így sikerült jövő év végéig rendezni a bérlők helyzetét: maradhatnak a régi Vásárcsarnokban. Ez családok százainak megélhetését jelenti a valóságban, és azt, hogy a pécsiek továbbra is ott és úgy vásárolhatnak, ahogy eddig. 

Az új városvezetés közel egy évnyi tétovázása és döntésképtelensége miatt be akarta záratni a Vásárcsarnokot, úgy, hogy az új csarnok csak egy évvel később készül el. Az ügyben tartott fórumon azt sem tudta megmondani a városvezetés, hogy az árusok hol árulnak majd, és a vásárlók hol fognak vásárolni ezen idő alatt, sőt azt sem, hogy az új csarnokban lesz-e garantált helye a bérleti szerződéssel rendelkező árusoknak.

Mi már akkor azt javasoltuk, hogy az önkormányzat kérelmezze a régi csarnok irodaházzá történő átépítési határidejének kitolását, annak érdekében, hogy a bérlőknek semmiképpen se kelljen kiköltözniük jelenlegi helyükről idő előtt, különös tekintettel arra, hogy nagyon nehéz év áll mögöttük.

A bérlői felháborodás hatására az azóta eltelt másfél hónap úgy tűnik elég is volt arra, hogy a javaslatunkat megfogadva a városvezetés a szaktárcákkal lefolytassa a szükséges tárgyalásokat.

Ha előbb lépett volna az ügyben az új városvezetés, akkor ez a helyzet és a bérlők felesleges riogatása sem következett volna be. Mert bármennyire is próbálja most azt hangoztatni a városháza, hogy már egy éve a megoldáson dolgoznak, mindenki előtt világos, hogy még az októberi fórumon sem említették ezt, sőt határozott és kész forgatókönyvvel érkezett a Vagyonhasznosító igazgatója arról, hogy mikortól fogják kitenni és áthelyezni egy ismeretlen helyre a bérlőket. Csak a lakossági felháborodás, a több mint tízezer aláírás hatására gondolták meg magukat!

Ami a bérlők jogi helyzetét illeti, sajnos e tekintetben a városházi közlemény még mindig hallgat és homályosan fogalmaz arról, hogy majd valamilyen külön-külön tárgyalást kívánnak folytatni velük. Véleményünk szerint egyetlen kérdést tehet csak fel az érvényes bérleti szerződéssel rendelkező bérlőknek a Vagyonhasznosító: kívánnak-e maradni? Amennyiben igen, úgy lehetőséget kell biztosítani számukra az új csarnokban is!” – írta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Pécsi Képviselőcsoportja.