Címlap Hírek Vásárcsarnok ...

Vásárcsarnok bezárás: Segítséget ajánlott az ellenzék a pécsi városvezetésnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azért, hogy hogy ne kelljen bezárni másfél évre. Szerintük ugyanis "politikai bohóckodás" folyik egyelőre, nem szakmai munka. Pedig ez utóbbira lenne most szükség.

Amint azt a Pécs Aktuál tegnap megírta: az önkormányzat tájékoztatása szerint „megkezdődött a párbeszéd a Vásárcsarnok bérlőivel”. Hogy miről volt szó, azt azonban nem árulta el az önkormányzat, számottevő konkrétumok ugyanis nem szerepeltek a kiadott közleményükben. Kiderült azonban a mellékelt fotókból, hogy szakemberek helyett csak politikus ült a tárgyalóasztalnál, mindez pedig azt mutathatja, hogy

elsősorban politikai ügyként kezeli inkább a Vásárcsarnok témáját a városvezetés, nem pedig szakmaiként.

Vélhetően ugyanez tűnt fel a pécsi ellenzéknek is, amely kifogásolja, hogy hová tűnt

„a havi 2-3 milliós fizetésért alkalmazott Szabó Szilárd, a Pécsi Vagyonhasznosító vezérigazgatója, akinek éppen az lenne a dolga, hogy megoldást találjon a bérlői számára?”

A probléma alapvetően az, hogy az önkormányzat egy-másfél évre be akarja zárni a pécsi Vásárcsarnokot, miközben az újat még építeni fogják. A jelenlegi városvezetésnek és a PVH vezetőjének azonban egyelőre fogalmuk sincs, hogy az ott árusító termelők, kereskedők milyen átmeneti helyre kerülnének majd. A bizonytalanság miatt több száz pécsi, köztük helyi termelő megélhetése kerülhet veszélybe, és a vásárlók sem tudnak egyelőre semmit.

Tízezer pécsi tiltakozik aláírásával is

Küldöttgyűlést tartottak a múlt héten az árusok a Vásárcsarnokban és elhatározták, hogy tízezer aláírást gyűjtenek össze, hogy ne zárja be a Vásárcsarnokot addig az önkormányzat, ameddig nem épül meg az új és nem tudnak átköltözni. Ebben egyeztek meg ugyanis az előző városvezetéssel. Úgy néz ki, össze is jöhettek a szignók, ehhez kötötték ugyanis a tárgyalások megindítását a kereskedők, hogy legyen súlya annak, amit kérnek – nyilatkozták korábban.

A pécsi ellenzék ma közleményt adott ki, amelyben segítséget ajánlottak a városvezetésnek, és lényegében a Csarnok árusainak, mert szerintük „politikai bohóckodás” folyik jelenleg, de szakmai munkára lenne szükség.

A közleményt szó szerint mutatjuk:

Politikai bohóckodás helyett valódi megoldást a Vásárcsarnok árusainak és a vásárlóknak

10-12 hónapnyi városvezetői tétovázás és döntésképtelenség miatt bezáratná egy-másfél évre a Vásárcsarnokot az önkormányzat, úgy, hogy az új addig még nem fog elkészülni. Egyelőre nem tudja a városvezetés, hogy az árusok hol árulnak majd, és a vásárlók hol fognak vásárolni ezen idő alatt. Ha előbb lépett volna a városvezetés, akkor ez a helyzet nem állt volna elő!

Ebben a témában kezdeményeztek egyeztetést a Csarnok árusai, akik joggal tartanak attól, hogy tönkre mennek az önkormányzat tétlenkedése és újabb rossz döntése miatt.

Egyelőre úgy látjuk, hogy valódi megoldás helyett újabb kommunikációs elterelésbe kezdett a balliberális városvezetés: politikai bohóckodássá silányítva egy komoly problémát, ami mielőbbi megoldásra várna. Mindössze egy sajtóreferenssel az oldalán érkezett meg ugyanis Ruzsa Csaba alpolgármester az árusokkal való egyeztetésre. Sehol egy szakember, sehol nincs a havi 2-3 milliós fizetésért alkalmazott Szabó Szilárd, a Pécsi Vagyonhasznosító vezérigazgatója, akinek éppen az lenne a dolga, hogy megoldást találjon a bérlői számára.

Szép fotók készültek a „megbeszélésről”, a városvezetés újra megmutatta, hogy „nagyon dolgozik” a problémán, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem egyéb, mint egy showműsor, a városvezetés újabb tetszelgése a sajtó- és a Facebook népe előtt.

Felszólítjuk Pécs balliberális vezetését, hogy felejtsék el egy időre a facebookozást, a szép szavakat, és fejezzék be a trükközést, a felelősségük másra hárítását, mert a helyzet ezúttal ennél sokkal komolyabb. Kezdjenek végre valódi, szakmai munkát végezni, mert itt több száz pécsi megélhetése, és több ezer pécsi élelmiszer-ellátása van veszélyben!

A Fidesz pécsi frakciója ahogy korábban, úgy most is felajánlja a szakmai segítségét ebben az ügyben, hogy mielőbbi megnyugtató megoldást találjon az önkormányzat a problémára. Lenne ugyanis megoldás, mégpedig nem is túl bonyolult: el kell érni, hogy a régi Vásárcsarnok átalakítására nyert pályázat lezárásának határidejét kitolja Pécs. Így ugyanis a 10-12 hónapnyi városvezetői döntésképtelenség ellenére mindkét beruházást sikerrel tudná megvalósítani a város, egymás után: az árusok és a vásárlók sem sérülnének. Ehhez azonban nem kommunikációs trükkökre és sajtóreferensekre van szükség, hanem szakemberekre.

A másik megoldás, hogy vállalni kell a városvezetés döntésképtelenségének súlyát, el kell állni a régi Vásárcsarnok átalakításának tervétől, és új pályázati forrást kell keresni. A korábbi városvezetésnek ez sikerült, hiszen 800 millió forintot szereztünk az épület átalakítására, ezért ebben is szívesen segítünk.

Fidesz Frakció Pécs”