Címlap Közélet Navracsics: N...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jelentős előrelépésként értékelte Navracsics Tibor, hogy az Európai Bizottság (EB) elfogadásra ajánlja a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar tervet.

A területfejlesztési miniszter szerdán Budapesten a Kormányinfón azt mondta, az EB-nek a nap folyamán ismertetett döntése nem okozott nagy meglepetést a magyar kormánynak, ez az álláspont nagyjából megegyezik a bizottság által szeptemberben közölttel. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EB a magyar nemzeti tervet a legkiválóbbak közé sorolta.

A miniszter szerint az sem jelent újdonságot, hogy három operatív program esetében a bizottság fenntartja a zárolásra vonatkozó javaslatát; ez részben abból is adódik, hogy a kormány törvényhozási és az intézményépítési menetrendje olyan határidőket tartalmaz, amelyek még „előttünk vannak”.

A miniszter bízik abban, hogy Magyarország ugyanolyan pontosan és alaposan teljesíti a még hátralévő vállalásokat, ahogy az eddigieket is tette. Közölte, reméli, 2023-ban meg tudják győzni a bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy a felfüggesztést nem kell fenntartani és lehetővé válik hogy százszázalékosan hozzáférjen Magyarország az uniós forrásokhoz minden operatív programban.

Az Európai Tanács fogja elfogadni a bizottság javaslatát, vagy változtatja meg, lesz egy vita és egy szavazás. A kormány abban bízik, hogy az a pont nem fog változni, amely a helyreállítási terv elfogadását tartalmazza, a többi akár változhat is

– közölte Navracsics Tibor.

(MTI, Index; fotó: Szigetváry Zsolt)