Címlap Közélet Nem elérhető ...

Nem elérhető az Index.hu

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem működik a hírportál domainje, vagyis egyelőre nem elérhető a lap. Ma derült ki, hogy a napokban kinevezett új vezérigazgató lemondott pár nap után.

Egyre több a negatív hír az Index körül, most éppen az, hogy egy ideje nem elérhető az oldal. A portál a közösségi oldalán azt közölte, hogy „az üzemeltetéstől azt a tájékoztatást kapták, hogy az Index a netszolgáltatójánál bekövetkezett áramszünet miatt nem elérhető. Hamarosan visszatérnek, a szolgáltató dolgozik a hiba elhárításán”.

https://www.facebook.com/Indexhu/posts/3588141027885843

Ma derült ki, hogy június 30. hatállyal távozik a posztjáról és a cégtől Ződi Zsolt, az Index vezérigazgatója. Ződit egy hete, Pusztay András addigi vezérigazgató lemondása után nevezte ki a cég élére Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke – olvasható a 444-en.

Ződi távozásáról az Index szerkesztősége a közvéleménnyel egy időben, Bodolai nyilvánosan megjelent közleményéből értesült csak.

UPDATE (14:35): Újra működik az Index.hu, sikerült elhárítani a hibát