Címlap Közélet Nem készül új...

Nem készül újabb háborúra a Zsolnay-gyár

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az utóbbi napok híreire reagálva adott interjút a Pécs Aktuálnak Cséplő Petra, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra igazgatósági elnöke, a többségi tulajdonos felesége. Elmondta, nem akarnak háborúzni az önkormányzattal. Beszélt arról is, csak véletlen, hogy éppen a választások után került napirendre a Zsolnay védjegy átruházásnak ügye és megerősítette, hogy „visszaengedik” az önkormányzat képviselőjét az Igazgatóságba (IT) annál is inkább, mert új IT-t kell választani.

Az elmúlt napok Zsolnay gyárat érintő hírei, ellenzéki, majd polgármesteri bejelentései miatt kértük meg a céget, hogy reagáljanak az elhangzottakra. Mint azt megírtuk, a pécsi ellenzék aggódni kezdett egy Zsolnay védjegyet érintő ügylet miatt; amiben Péterffy Attila is türelmet kért a gyártól.  Kiderült az is, hogy még az előző városvezetés idején indított pert nyert meg most Bachar Najari jogerősen, ami a polgármesteri közlemény szerint 11 milliójába került a pécsieknek. Ebben a bejelentésében egyébként bűncselekménnyel vádolta meg az önkormányzatot korábban képviselő ügyvédet, dr. Szabó Ivánt a városvezető. Részleteket ebben a cikkünkben olvashat!

Új igazgatóságot (IT) kell választani a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában március végén, ebben pedig már újra ott ülhet a kisebbségi tulajdonos, vagyis az önkormányzat delegáltja – erősítette meg Cséplő Petra. Nem kell tehát „visszaengedni” az önkormányzatot az IT-be, ahogy azt korábban kérte a polgármester, mert újat választ a társaság hamarosan.

Az IT elnöke kiemelte, hogy nem készülnek újabb háborúra a várossal, mert „a jelenlegi városvezetés szándéka megegyezik a többségi tulajdonoséval”, vagyis baráti a viszony. Ebben a baráti viszonyban van talán némi szerepe Péterffy Attila ügyvéd-tanácsadójának, dr. Bodnár Imrének is, aki egyben a Zsolnay gyár jogi képviselője is. Cséplő szerint a két fél közötti zökkenőmentes kommunikáció szempontjából az mindenképpen előny, hogy közös ügyvédjük van; de „más típusú előnyökre” nem számítanak.

A korábban kifogásolt szóvédjegy-ügylettel kapcsolatban, amelyet Péterffy Attila kérésére végül elnapoltak, Cséplő Petra azt mondta, „brendesítés” miatt akarták meglépni, de jobban nem fejtette ki üzleti okok miatt.

Az IT-elnöke végezetül elmondta, a maguk részéről lezártnak tekintik a korábbi önkormányzattal folytatott háborút; részben a napokban jogerősen is megnyert pernek köszönhetően. Ugyanakkor közölte: ügyvédjük éppen most fogalmazza az újabb, aktuálissá vált büntető-feljelentéseket. Hogy ezeket miért és kik ellen indítják majd, azt nem tudtuk meg.

Korábbi kapcsolódó cikkünk a témában: