Címlap Közélet Őszi Nórának ...

Őszi Nórának nevezték el a buszmegállóban talált újszülött kislányt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, egy fonyódi buszmegállóban mindössze egy takaróba és egy törülközőbe csavarva, teljesen elhagyatottan talált rá egy csecsemőre egy kutyát sétáltató pár október 10-én késő délután.

A helyszín.

Az újszülött kislány az életét egy lakossági bejelentésnek, a somogyi rendőrök gyors közbelépésének, és a mentők szakszerű ellátásának köszönheti. Az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai a kisbabát megvizsgálták, és megállapították, hogy nem sokkal korábban jött világra. A nyomozók az adatgyűjtés során azonosították a 37 éves zalaegerszegi nőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Őszi Nórának nevezték el a kicsit

Az egyik Somogy megyei hírportál megszólaltatta a kicsit megtaláló Vörös Istvánt és párját, akik szerint az újszülött azonnal abbahagyta a sírást, amint a hölgy az ölébe vette.

A férfi elmondta, hogy a helyszínre érkező mentősök és rendőrök felajánlották nekik, hogy ők adjanak nevet a kislánynak, ám ők nem szerettek volna így kötődni hozzá, ezért a névadást másokra hagyták. Úgy tudja, hogy a siófoki kórházban Őszi Nórának nevezték el az egészséges csecsemőt.

Feladta magát az anyuka

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az anyuka, L. Marianna október 13-án feladta magát, a nyomozók így emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

(Sonline, SMRFK)