Címlap Közélet Pécs kapta a ...

Pécs kapta a második legmagasabb állami kompenzációt – Évet értékelt a pécsi Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és dr. Csizmadia Péter, a Fidesz városi frakcióvezetője rövid videóüzenetben tekintett vissza Pécs előző évére.

Mindketten fontos sikernek tartják, hogy a második legmagasabb kormányzati kompenzációt, 2 milliárd 50 millió forintot Pécs városa kapta a vidéki nagyvárosok közül a járvány okozta bevételkiesések után.

Hoppál Péter elmondta, hogy a COVID-járvány kezeléséért és hatásainak enyhítéséért köszönet jár mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a védekezéshez, dolgozzon akár az egészségügyben, a rendvédelmi szerveknél, a szociális ágazatban vagy a kereskedelemben eladóként.

Kitért arra, hogy Pécs legfontosabb támogatójaként a kormány több tízmilliárd forint támogatással segítette a várost 2021-ben, ez alatt értve az önkormányzatot, a Pécsi Tudományegyetemet, az ide települő multinacionális nagyvállalatokat, mint a japán Seiren, a dél-koreai Hannon Systems vagy a dán érdekeltségű Softflow, de milliárdokkal segítette a kisebb, főként magyar tulajdonú cégeket, hogy munkahelyeket tarthassanak meg, avagy ha arra van szükség, fejlesszenek. Utóbbira remek példa a teljesen magyar tulajdonú Terrán Kft. új gyártó kapacitásának beüzemelése.

A PTE kapcsán elmondta, hogy az eddigi 30 milliárdos kormányzati fejlesztésen túl karácsony előtt a kormány 23 milliárdos támogatással kiváltotta a PTE 2010 előtti hiteleit is, új utat nyitva ezzel a modellváltott egyetem gazdaságfejlesztési szerepvállalásának.

Csizmadia Péter szerint a pécsi baloldali városvezetés a előző esztendőben a munka helyett inkább a belháborúba fektetett energiát, és a kormányzat által a városnak nyújtott segítséget és támogatást vádaskodással és támadásokkal viszonozta.

A frakcióvezető is kiemelte, hogy a kormány által biztosított pénzügyi támogatásoknak köszönhetően létesülhetnek új munkahelyek a városban, fejlődhet a Pécsi Tudományegyetem vagy a Pécs-Pogányi Repülőtér.

Csizmadia Péter a világjárványra utalva kiemelte, hogy 2021 az elmúlt évtizedek legnehezebb éve volt Magyarország számára és minden magyar embertől rendkívüli erőfeszítést, odaadást és fegyelmet igényelt. Amíg ebben a válságos helyzetben a kormány erőn felül védte az emberek biztonságát és sikerrel tartotta talpon a gazdaságot, addig a baloldal továbbra is saját magával viaskodott.

A pécsi egyéni országgyűlési képviselők munkáját értékelve megemlítette, hogy míg Hoppál Péter a városba érkező több tízmilliárd értékű kormányzati támogatások elnyerésének munkájában folyamatosan részt vett, addig Mellár Tamás egyetlen ilyen fejlesztéshez, támogatáshoz kapcsolódó tárgyaláson sem volt jelen, annál inkább főszereplője volt a baloldali belviszályoknak.