Címlap Közélet Pénteken tart...

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pénteken lesz az ökumenikus világimanap, amelynek tematikáját idén Anglia, Wales és Észak-Írország imanapi bizottsága állította össze - áll az MTI közleményében.

Az idei világimanap központi gondolata a Jeremiás könyvéből vett igeszakasz – „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek” -, amelynek lényege a reménység – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanács főtitkára.


A főtitkár kitért arra, hogy a világimanapon idén Angliáért, Walesért és Észak-Írországért szól a „földkerekség imádsága”. Ők évekig készültek erre az alkalomra, és „várják imádságainkat életük problémáinak megoldásáért”.


Ugyanakkor a jelenlegi szomszédban zajló eseményekre reagálva azt kérte, hogy az imanapi alkalmak második felében imádkozzanak az ukrajnai békéért, a Kárpátalján nehéz helyzetben lévőkért és a háború elől menekülőkért.


A világimanap vezérigéjéből mindenki reményt meríthet – emelte ki, hozzátéve: Jeremiás próféta nemcsak azt írta le, hogy „Istennek terve van velünk, és reményteljes jövendőt ígér, hanem azt is, hogy ezért nekünk Istenhez kell kiáltanunk, őt kell segítségül hívnunk…”


Nem automatikus tehát az isteni segítség, azért „nekünk is tenni kell” – fogalmazott.

A béke törékeny, és azért is tenni kell mindenkinek, hogy helyreálljon – tette hozzá Fischl Vilmos mindenkit arra kérve, hogy imáival és adományaival segítse a menekülni kényszerülőket.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon harminchetedik alkalommal szervezi meg a MEÖT.

A résztvevők az ökumenikus tanács kiadványainak segítségével készülhetnek fel, "hangolódhatnak rá az eseményre, és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését" - tette hozzá a MEÖT főtitkára.
A felkészülést segítő anyagok letölthetők a www.meot.hu oldalról.