Címlap Közélet Rasszistának ...

Rasszistának találta az Elfújta a szél című filmet, ezért az HBO Max levette a kínálatából

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Most majd kommentárt készítenek hozzá, hogy ellensúlyozzák a filmben láthatóakat - számol be a Variety alapján a hírről a HVG.

Átmenetileg törölte az HBO Max nevű amerikai streaming szolgáltató a kínálatából az Elfújta a szél című filmet – írja a Variety híre alapján a HVG.

A döntést a George Floyd halála miatt kirobbant, rasszizmus elleni tüntetéshullámra reagálva hozták meg.

Az 1939-es Elfújta a szél az amerikai polgárháború alatt és után játszódik, rabszolgatartó déli arisztokraták körében. Átmenetileg elérhetetlenné tételét azzal magyarázta az HBO Max, hogy az alkotásban olyan etnikai és faji előítéletek jelenítenek meg, amelyek a készítése idején közhelynek számítottak az amerikai társadalomban.

„Ezek a rasszista ábrázolások akkor és ma is helytelenek. Úgy éreztük, hogy magyarázat és kritika nélkül a kínálatunkban tartani felelőtlenség volna.”

A film ugyanakkor komoly történeti jelentőséggel bír, számos díjat nyert el, először hozott Oscart-díjat fekete színésznek (Hattie McDanielt a legjobb női mellékszereplőnek választották 1940-ben) és máig megdöntetlen nézőszám-rekordot állított fel – írja a lap.

Az HBO arra jutott, hogy kommentárral helyezi kontextusba a filmet, hogy ellensúlyozza az abban megjelenő előítéleteket. Miután ezzel elkészültek, az Elfújta a szél ismét elérhető lesz.

A BBC is levett egy filmet

Egy nappal korábban a BBC számolt be arról, hogy a Little Britain (magyar fordításban Angolkák) című sorozat nem lesz elérhető az iPlayer nevű szolgáltatásukban – írja a HVG. A Netflix és a BritBox szintén levette kínálatából a szatírát. A 2003 és 2008 között futó sorozat elérhetetlenné tételét azzal magyarázták, hogy előítéletekkel terhelten, a többség szórakoztatására jelenít meg különféle etnikumhoz és kisebbséghez tartozó karaktereket. A műsor David Walliams és Matt Lucas alkotása – az elmúlt években már mindketten úgy beszéltek a sorozatról, hogy ma már másképpen készítenék el.