Címlap Gazdaság Már biztos: 8...

Már biztos: 89 milliárdból ér a határig az M6-os autópálya!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Letették az M6-os autópálya befejező szakaszának alapkövét, noha már február óta zajlik a munka az országhatárig tartó szakaszon, a régészeti feltárások lassan befejeződnek – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

2024 elejére eléri az országhatárt

2024 elejére az M6 autópálya eléri az országhatárt. A Bóly és Ivándárda között hiányzó 20 kilométeres szakasz alapkőletételi ünnepségén Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője és Nyul Zoltánt, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese mondott beszédet.

Lassan befejeződnek a régészeti feltárások

Február óta zajlik a munka az M6 autópálya országhatárig tartó szakaszánál. A régészeti feltárások lassan befejeződnek. A nagytömegű fölmunkák- humuszleszedés, töltésépítés, bevágás készítés- időszaka következik. Ezek mellett megkezdődik a műtárgyak építéséhez szükséges próbacölöpök építése is.

A csaknem 27 kilométer hosszú szakaszon 130 km/órával száguldhatunk

A Bóly és Ivándárda (országhatár) közötti 20 kilóméteres szakasz 26,6 méteres koronaszélességgel, középen fizikai elválasztással és burkolt leállósávval készül. A tervezési sebesség 130 km/óra.

Három csomópont épül

Az érinttt szakaszon három különszintű csomópont épül, az M6-M60 elválási, a Bóly-Keleti és a Villányi csomópont. Létrejöttükkel olyan környező települések becsatlakozása valósul meg a gyorsforgalmi úthálózatba, mint például Villány, Töttös, Lippó, Nagynyárád, Ivándárda, Szajk, Bóly és Bezedek.

Völgyhidak is lesznek

A beruházás 16 műtárgy megépítését tartalmazza, amelyek közül a legjelentősebbek a Villány-Mohács MÁV vasútvonalon átvezető híd, a völgyhidak a Majsi-vízfolyás és a Szilvás-patak felett. Ezeken felül komplex pihenőhely létesül Nagynyárádnál, komplex ellenőrzőhely Ivándárda mellett és mérnökségi telep Babarcon.

A fejlesztés célja a dunamenti és a mohácsi térség közlekedésének javítása mellett az Észak- és Dél-Európa közötti tranzitforgalom biztonságos és gyors kiszolgálása. Az M6 autópálya országhatárig vezető, mintegy 20 km hiányzó szakaszának megépítésével teljes körűen megvalósul az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti közúti kapcsolatot biztosító TEN-T folyosó magyarországi nyomvonala.

Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője szerint az épülő autópálya Baranya legnagyobb beruházása. Megteremti a kapcsolatot dél felé a térség országaival. Mohács logisztikai szerepét erősíti a hármashatár térségében ,az épülő közforgalmi kikötővel, és a kiviteli tervezés fázisában lévő , tervezett Dunai -híddal együtt. Ezek a fejlesztések Mohács 500 területfejlesztési törekvéseinek  legfontosabb elemei.