Vége a tömegnyomornak? Több buszt indít a Tüke Busz hétfőtől

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Május 25-től jelentősen bővíti járatait a Tüke Busz Zrt - tudta meg a Pécs Aktuál.

Lapunkban beszámoltunk arról, hogy többen is panaszkodtak a buszokon uralkodó tömegnyomor miatt.

Pécs önkormányzata és a Tüke Busz Zrt. vezetése most elérkezettnek látta az időt a változásra – jelentették, ezért május 25-ével bővítik a pécsi közösségi közlekedés járatait, újra csak a buszok első ajtaján lehet felszállni és ismét kinyit a társaság ügyfélszolgálati irodája. A bevezetendő módosításokat az utasforgalom alakulása, a járvány elleni védekezés új szakasza, azaz a jogszabályi korlátozások enyhítése és a járványidőszak alatt drámaian visszaesett jegybevételek indokolják.

Visszaáll az elsőajtós felszállás

2020. május 25-én, hétfőn hajnali 4 órától a Tüke Busz Zrt. járatain visszaáll az első ajtós felszállítási rend és lehetőség lesz újra menetjegyet vásárolni az autóbuszvezetőknél is. A járatokra felszállni az első ajtónál lehet, míg leszálláshoz a hátsó ajtókat kell igénybe venni.

A társaság az autóbuszvezetőket az utastértől korábban izoláló kordonszalagot eltávolítja, helyette a járványügyi szabályozásokkal összhangban az első üléssorokat zárja el, ezeken továbbra sem lehet majd utazni. Az utasokat arra kéri a társaság, hogy a felszállást és az esetleges jegyvásárlást követően a vezetőfülke közvetlen környezetében továbbra se tartózkodjanak.

Az autóbuszokon szájmaszk, kendő vagy sál viselése kötelező és ugyanúgy az utazási feltételek részét képezi, mint a megváltott, érvényesített menetjegy vagy bérlet.

Változik a menetrend

2020. május 25-én, hétfőtől az alábbiak szerint változik a pécsi helyi járatú autóbuszok  menetrendje.

Hétköznap (munkanap)

4:00-tól 8:00-ig:

  • A Malomvölgyi útról 6:59-kor és 7:19-kor újra indulnak a 107E járatok.
  • Újhegyről 7:25-kor újra indul a 4Y járat Uránváros felé.
  • A Főpályaudvarról 5:05 helyett 5:10-kor indul a 20-as járat a Baromfifeldolgozóig.

Az időszakra vonatkozóan a fel nem sorolt vonalak menetrendje nem változik.

8:00-tól 13:00 óráig:

Minden vonalon a 2020. március 26-át megelőző időszakban érvényes, tehát a megszokott nyári munkanapi menetrend lép újra életbe.

A fontosabb változások:

  • 2 és 2A vonal: a járatok újra 10 perces követéssel indulnak.
  • 4, 4Y, 104, 104A vonal: a járatok szintén 10 perces követési idővel indulnak. Az előzőeken túl a 65 év felettiek bevásárlási idősávjához igazodva a Hősök teréről 8.38-kor induló 4-es járaton csuklós autóbusz közlekedik. Uránváros irányából szintén a Vásárcsarnok kényelmesebb megközelítése érdekében a menetrend szerinti 8:45-kor és 8:55-kor induló 4-es, illetve 104-es járatokon felül 8:50-kor is indul 4-es járat a Vásárcsarnokig.
  • 103-as vonal: Kertváros irányából a belvárosi bevásárló helyek megközelítése érdekében a 8:46-kor induló járat helyett 8:40-kor és 8:50-kor is indul járat.
  • A délelőtti időszakban szintén visszaáll a normál munkanapi járatkövetés a 26, a 27, a 28, a 38 és a 40-es vonalakon. A 28-as és a 38-as járatok a 65 év felettiek bevásárlási idősávjához igazodva az eddigieknél több alkalommal érintik az András utcát.
  • A Mecsekoldalon a 46 és 47-es, illetve a 32, 34Y és 35Y vonalakon is gyakrabban közlekednek a járatok. Utóbbi esetében a Misinatetőre a nyári menetrendnek megfelelően 60 percenként indulnak az autóbuszok.
  • A délelőtti időszakban újra közlekednek a 42Y jelzésű autóbuszok.
  • 55-ös és a 60A vonalon újra közlekednek az autóbuszok délelőtt is.

13:00-tól 17:00 óráig:

A 31-es vonalon délután újra indulnak az autóbuszok.

17:00-tól hajnali 4:00 óráig:

  • A Főpályaudvarról 17:05-kor és 18.05-kor is indul 35Y járat a Misinatetőre (visszaindulás 17:40 és 18:40). A 34Y indulási ideje a Főpályaudvarról 17:35-re módosul (visszaindulás a Dömörkaputól 18:08).
  • A 60A vonalon újra közlekednek a járatok a március 26-a előtti menetrend szerint.
  • 17:05-től 18.45-ig a 2-es (2A) vonalon 10 percenként indulnak autóbuszok Uránvárosból.
  • A Főpályaudvarról 22:30-kor újra közlekedik a 13-as járat.
  • 4-es vonal: Az Uránvárosból 18:35-kor induló járat Árpádtetőig közlekedik. Árpádtetőről 19:16-kor indul vissza.

Újra indulnak az éjszakai járatok az alábbiak szerint:

  • 2-es vonal: Uránvárosból 23:30 és 0:00, Mecsekszabolcsból 23:30 és 0:00-kor indul. Az Árkádtól 0:35-kor indul Uránváros felé.
  • 973-as vonal: Főpályaudvarról 23:20, 23:40 és 0:10, Malomvölgyi úttól 23:47 és 0:50-kor indul.
  • 913, 932, 940 vonal: Főpályaudvarról 0:15-kor indulnak utazási igény esetén.
  • 926: Uránvárosból 0:00, 0:30 és 0:45-kor indulnak utazási igény esetén.

Szombat (szabadnap)

Újra közlekednek az éjszakai járatok. Lásd fent.

  • 4-es vonal: Az Uránvárosból 18:35-kor induló járat Árpádtetőig közlekedik. Árpádtetőről 19:16-kor indul vissza.

Vasárnap (munkaszüneti nap)

Újra közlekednek az éjszakai járatok. Lásd fent.

  • 4-es vonal: Az Uránvárosból 18:35-kor induló járat Árpádtetőig közlekedik. Árpádtetőről 19:16-kor indul vissza.
  • 103-as vonal: Kertvárosból 13:40-től 3-as járatok közlekednek hasonlóan, mint jelenleg szabadnapokon.

A részletes menetrendek és a menetrendfüzet a http://tukebusz.hu/ oldalon, valamint az egyes megállóhelyi tájékoztató táblákon érhetők el.

Előző sztori

Közel milliárdos támogatást kaphat a “hírhedt” pécsi szálloda felújítás

Következő sztori

Nyolc pontos együttműködést követelnek a kormánytól a “szabad városok”, Pécs is

Legutóbbiak innen: Közlekedés