Címlap Krimi Fiatal pécsi ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mátrix Projekt keretében hallgatták ki gyanúsítottként azt a pécsi fiatalembert, aki 14 sértettet károsított meg az online térben.

Egy egyeki lakos tett feljelentést a Tiszafüredi Rendőrkapitányságon, mert előző év decemberében egy internetes kereskedelmi felületen kínált személygépkocsi-fényszórókat szeretett volna megvásárolni 120 ezer forint értékben. A sértett az összeget az eladó által megadott számlaszámra átutalta, azonban a termék ennek ellenére nem érkezett meg, sőt, a hirdető elérhetetlenné vált. A füredi nyomozók aprólékos munkával, adatgyűjtéssel további 13 sértettet derítettek fel.

A kihallgatások és a nyomozati cselekmények értékelését követően egy 21 éves pécsi fiatalemberhez vezettek a szálak, akinek ajtaján június 11-én kopogtattak a vármegyei kiberszakemberek. Kutatás során – vagyonvisszaszerzési tevékenység keretében – ékszereket, értékes órákat, mobiltelefonokat és SIM-kártyákat, továbbá informatikai, technikai eszközöket foglaltak le.

A férfit üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, azonban nem tett vallomást. A bűnügyi vizsgálók szerint az ügyben a sértetti kör bővülése várható.

A nyomozó hatóság a tettest őrizetbe vette és kezdeményezik letartóztatását.