Címlap Krimi Hihetetlen: t...

Perbeszéddel folytatódik szerdán a pécsi koponyacsontügy, amelyben az ügyészség egészségügyi szolgáltató alkalmazottja által, a foglalkozása körében, üzletszerűen elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettével és más bűncselekményekkel vádol egy volt pécsi klinikaigazgatót – közölte a Pécsi Törvényszék.

Mint ismert, 2020-ban az egyik helyi klinikai épület alagsorában vödrökben csontokat találtak. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott klinikaigazgató 2019 januárjában magyar és külföldi orvosok részére – sziklacsont-fúrás gyakorlásának céljából – kurzust szervezett. Az elsőrendű vádlott személyenként három-három darab, holttestekből kivett emberi sziklacsontot szándékozott biztosítani a résztvevőknek.

A sziklacsont a koponyán a halánték egyik csontja, amelyet orvostudományi egyetemi oktatási felhasználás végett holttestből kizárólag kórbonctani vizsgálat során és abban az esetben lehet eltávolítani, ha ellene az elhunyt életében nem tiltakozott

– ismertette a törvényszéki tájékoztatás.

2018 januárjától év végéig az elsőrendű vádlott megbízásából a másodrendű vádlott boncmester a patológiai intézetben elhelyezett, hamvasztani kívánt holttestekből, oktatási célból, folyamatosan, havi rendszerességgel legalább 15-20 darab, összesen 320 darab sziklacsontot, valamint nyakszirtcsont töredéket távolított el.

Ezekért több esetben darabonként 2500 forint készpénzt kapott. A klinikaigazgató pedig a holttestekből származó sziklacsonton történő fúrás gyakorlására jelentkezőktől a kurzusán személyenként hatvanezer forintot kért.

Az ügy harmadrendű vádlottja a kurzusokon oktatóként vett részt, maga is végzett sziklacsont fúrást úgy, hogy az ügyészség szerint tudta: a klinikaigazgató a képzéshez a csontokat jogellenesen szerezte be. A harmadrendű vádlott külföldi tartózkodása során új műtéti technikákat tanult, amelyek oktatásához nyolc sziklacsontot vitt magával az egészségügyi törvényben meghatározott feltételek hiányában.

A volt klinikaigazgatót az ügyészség további bűncselekmények elkövetésével, így folytatólagosan jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntettével is vádolja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Illusztráció: Dreamstime