Címlap Krimi Megtörtént: k...

Megtörtént: korrupció és pénzmosás miatt vádat emeltek a végrehajtói kar elnöke és Völner Pál ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük – írta a főügyészség. A vádirat a 22 vádlott egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza.

A nyomozó főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200 millió, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, mindkettőjüket 10 évre tiltsák el a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól pedig végleg. Az ügyészség vagyonelkobzást is javasol velük szemben a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Azt is javasolták, hogy – beismerés esetén – négy vádlott letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést; tizenöt felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, egy ember pedig pénzbüntetést kapjon.

(MTI)