Frissítve
/

Hajlandó egymás szemébe nézni a pécsi alpolgármester és a színház direktora a kameránk előtt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kezdés
/

A manapság jellemző, siralmas politikai és közéleti színvonaltól eltávolodva egyedülálló felkérésre mondott igent Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere és Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház direktora. Mindketten készek kameránk előtt megbeszélni egymással az esetleges félreértéseket, amelyek nagyon úgy tűnnek az elmúlt napok hírei alapján, hogy vannak. Nincs kizárva azonban, hogy valójában nem feszül egymásnak a város kulturális vezetője és a színház első embere, csak a média egy része próbált vitát gerjeszteni kettejük között, vagy így beállítani a helyzetet.  

Miután elsőként a Pécs Aktuál írta meg, hogy idén 207 millió forinttal kevesebb támogatást kapott a Pécsi Nemzeti Színház, elszabadult városházi propaganda-gépezet. Érdemi cáfolat azonban nem érkezett eredeti cikkünk állításaira, csak ígéretek. Ezek szerint a kultúráért felelős alpolgármester megígérte, hogy még idén megemelik a színház önkormányzati támogatását, és erre egyébként a kulturális kormányzattal kötni szándékozó szerződés is kitér. Ez azt rögzíti – közölte lapunkkal Bognár Szilvia, hogy az önkormányzatnak annyi támogatást kell adnia idén is a színháznak, mint amennyit tavaly kaptak. Ez pedig több, mint amit eredetileg beterveztek és elfogadtak a költségvetésben, jelenleg ugyanis abban csak 270 millió szerepel.

(Tudomásunk szerint Bognár Szilvia már tavasszal megígérte Rázga Miklósnak, hogy megpróbálja elérni: növekedjen a teátrum városi támogatása. Ezt az értesülésünket Rázga is megerősítette. Immár azonban muszáj lesz megemelni, miután ezt szerződésben is vállalja az önkormányzat. 2024-ig pedig az idén év végére felemelt és addigra 317 milliós városi támogatásnak fel kell kúsznia 527 millióra, mert ennyi pénzt ad az állam is. UPDATE: Ezzel a megemelt támogatással együtt is messze elmarad a PNSZ támogatása a többi városétól. Emiatt emelt szót a direktor korábban, illetve azért, mert 160 millió forint továbbra is hiányzik majd a büdzséből, ami tavaly még megvolt.

Az elmúlt napokban feszült hangú cikkek születtek a témában a városháza-barát médiában, sőt Bognár Szilvia, ki tudja miért, még a saját, önkormányzati lapján keresztül is üzent a teátrum direktorának, hogy:

“Kevesebb színház a pénzügyekben, több a színpadon, igazgató úr!”

Ezt a személyeskedést (amelyet egyébként a városháza-barát sajtó és újságíróik is megengednek maguknak például lapunkkal szemben) viszont már nem akarta kommentálni Rázga Miklós. Kérdésünkre azonban, hogy hajlandó lenne-e egy nyílt és vágatlan beszélgetésben tisztázni az esetleges félreértéseket Bognár Szilviával, igent mondott.

Igent mondott az alpolgármester is

Megkerestük Bognár Szilviát ma reggeli fogadóóráján, és megkérdeztük, hogy ő is benne lenne-e egy ilyen beszélgetésben, és szerencsére ő sem zárkózott el, sőt. Hogy mit mondott pontosan, az a lenti rövid videóból részletesen is kiderül.

Most, hogy volt lehetőségünk személyesen is találkozni az alpolgármesterrel, sikerült feltennünk még néhány kérdést a Nemzeti Színház támogatásával kapcsolatban is, ugyanis a városháza lapja nem pontosan számolt be erről, a vonatkozó cikkek tele voltak tényszerű tévedésekkel. Sikerült azonban ezeket is kiigazítani. Íme:

Megszervezzük a találkozót és vágatlanul bemutatjuk az egészet

Miután mindkét szereplő nyitott volt, a következő napokban igyekszünk megszervezni ezt a beszélgetést az alpolgármester és a direktor között. Az eredményt pedig egy vágatlan videóban fogjuk bemutatni.

Előző sztori

Friss adótraffipax

Következő sztori

Megmenekült a Fishing on Orfű, jövőre biztosan lesz buli!

Legutóbbiak innen: Kultúra