Címlap Kultúra Kivételes éjs...

Kivételes éjszaka jön a Zsolnay Negyedben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyebek mellett tárlatvezetéseken, koncerteken, kézműves és gyermekprogramokon, tűzshow-n, divatbemutatón vehetnek részt a látogatók a Zsolnay Negyed Éjszakája elenevezésű rendezvény programjain Pécsen, szeptember 17-én.

A kulturális létesítményt üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleménye szerint az est során a Zsolnay család egykori lakóházában korhű ruhába öltözött idegenvezetők kalauzolják el a látogatót a 19. századi mindennapokba, a család és Pécs életébe. Megismerkedhetnek továbbá az eozinkészítés titkaival, Zsolnay Miklós kalandos életútjával és a rejtélyekkel teli Zsolnay Mauzóleummal is.

A Rózsaszín Zsolnay kiállítás felfedezésében a gyűjtő Winkler Barnabás segít majd a látogatóknak, míg a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény műhelytitkait a kurátor, Komor István mutatja be.

Az idegenvezetés mellett a résztvevők egy ritkán látható fotóanyaggal színesített prezentáció keretében bepillantást nyerhetnek azokba a háttérfolyamatokba, amelyek megelőzték a kiállítás 2010 szeptemberi megnyitását, valamint megismerhetik az azóta eltelt időszak, a kiállítás bővítésének legizgalmasabb háttéreseményeit – olvasható a ZSÖK közleményében.

Pán a paplan alatt címmel tart humoros, tematikus élménysétát Kövér András slammer, de az érdeklődők a Bóbita Bábszínház kulisszatitkait is megismerhetik Sramó Gábor igazgató tolmácsolásában, míg szubjektív tárlatvezetés során ismerhető majd meg Az űr – Alternatív kozmoszok című kiállítás.

A Firebirds cirkuszcsoport két előadást is tart a kultnegyed éjjelén: a tüzes show-ban akrobatikus moszdulatok, bravúros emelések kerülnek a középpontba, míg a LED-show során világító LED-eszközökkel varázsolják el a közönséget.

A zenekedvelők a Percussion Project Pécs: Csillagfényes Terasz Party-ján és a Galaxisok koncertjén kapcsolódhatnak ki.

Igazi kuriózumként a Hétköznapok a Zsolnayban címmel tart előadást Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia, míg Csörsz Klári divattervező egy éjjeli divatshow keretében bemutatja a Zsolnay kerámiák ihlette kollekcióját.

A gyerekeket – akik akár fényvisszaverő arcfestést is kérhetnek majd – ZŰR-lény-keresés, űrbábkészítés, Mars-küldetés, múzeumpedagógiai foglalkozás és látványos fizikai bemutató várja, és a kicsik a negyed világító játszóterén is szórakozhatnak majd – ígéri a kommüniké. Lesz továbbá kerámia élményfestés, csempehajtogatás, filmvetítés, fotókiállítás, nyitva tart a VR Univerzum, a Labor-Interaktív Varázstér és a Planetárium.

A programokról, az azokon való részvételi feltételekről, jegyárakról további részletek olvashatók a zsolnaynegyed.hu oldalon.