Milliárdos felújítást és M6 feltárást is vezényelnie kell majd a pécsi JPM leendő vezetőjének!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Volt némi zavaros kavarás az előző pályázat során, ezért azt inkább érvénytelenítették, nem neveztek ki új igazgatót a Múzeum élére. Pénteken jelent meg az újabb kiírás. Mutatjuk, kik pályáztak korábban a Pécs Aktuál értesülései szerint, és azt is, ki lehetett a favoritja az önkormányzatnak. Eláruljuk azt is, miért lehet fontos a helyi hatalomnak, hogy ki vezényelje a JPM-et a közeljövőben.

Még tavaly ősszel írt ki pályázatot az önkormányzat a Janus Pannonius Múzeum (JPM) vezetői posztjára, mert a pécsi és baranyai múzeumok nagy részét üzemeltető JPM igazgatójának ötéves megbízása idén január végén járt le.

Az első pályázatra a múzeum jelenlegi dolgozói közül hárman jelentkeztek. A Pécs Aktuál úgy tudja, pályázott a múzeumot most irányító

  • Csornay Boldizsár;
  • Kárpáti Katalin, aki a JPM Közművelődési és Múzeumpedagógiai Osztály vezetője, és az ismert pécsi régész, Kárpáti Gábor lánya, így szó szerint a múzeumban nőtt fel; valamint
  • Kovaliczky Gergely, a Régészeti Osztály mostani vezetője is.

Őket egy hétfős szakmai bizottság hallgatta meg online, de azán az önkormányzat mégsem hozott döntést. Ennek hivatalosan az volt az oka, hogy a bizottság tagjai között a múzeum közalkalmazotti tanácsának elnöke is szavazott. Róla azonban később kiderült, hogy az ő tisztségét nem újították meg, ezért “feltehetően jogosulatlanul vett részt a véleményező bizottság munkájában” – adta elő Bognár Szilvia, kulturális alpolgármester.

Hogy mi köze a szakember véleményének, szakmai álláspontjának a tisztsége megújításához, és az miért befolyásolta volna bármiben is a döntést, az nem derült ki a hivatalos indoklásból.

Az alpolgármester szerint viszont ezzel kérdésessé vált a bírálati folyamat érvényessége, így a képviselőtestület a pályázat eredménytelenné nyilvánítását javasolta a polgármesternek és kezdeményezte új igazgatói pályázat kiírását.

Az új pályázat kiírásáról Péterffy Attila polgármester a járványügyi veszélyhelyzetben ráruházott jogkörével élve döntött is.

Pénteken pedig meg is jelent az új pályázati kiírás a JPM honlapján. A jelentkezőknek 30 napjuk van arra, hogy beadják a pályázatukat.

Ki lehet az önkormányzat favoritja?

Ahogy az lenni szokott, most is szivárognak hírek arról, hogy melyik pályázót látná szívesen a vezetői székben az önkormányzat. Mindez persze csak találgatás, de mivel korábban rendre bejöttek a tippjeink (a ZsÖK és az önkormányzat médiacégének vezetője esetében is), most is teszünk egy kísérletet.

Úgy tudjuk, Kovaliczky Gergelyt, a Régészeti Osztály mostani vezetőjét látnák szívesen a JPM élén a városvezetésből. Információink szerint viszont a múzeumban nem igazán benne látják a jövőt; inkább egy másik pályázót támogatnának.

Milliárdos felújítás és az M6 régészeti feltárása

Két fontos projekt is lesz a közeljövőben a JPM-nél, amit már az új vezetőnek kell vezényelnie.

Az egyik egy 1,5 milliárdos felújítás, amelyből rendbehozznák az épületet a Széchenyi téren. A pénzt ugyan még az előző városvezetés nyerte meg, de az új városvezetés tavaly új közbeszerzést írt ki. Vagyis a felújítás kivitelezőjét már ők választhatják ki a beérkezett ajánlatok alapján. Politikailag is érzékeny a múzeum felújítása, ugyanis az épülettel szomszédos telken áll Ruzsa Csaba családjához köthető szálloda, az Árkádia.

A másik, laikusok számára kevésbé feltűnő, de mégis igen fontos – adott esetben igen komoly “pénzt termelő” – projekt a folytatódó M6 autópálya teljes felületű régészeti feltárása (Bóly-Ivándárda környékén). Ennek hamarosan indulnia kell.

UPDATE: A JPM Szakszervezet szerint a dolgozók többsége Kovaliczky Gergelynek szavazott bizalmat

Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk a “JPM Szakszervezet” feladótól, név nélkül. A levélben helyreigazítást kérnek, amiért azt írtuk, hogy “Kovaliczky Gergelyt, a Régészeti Osztály mostani vezetőjét látnák szívesen a JPM élén a városvezetésből. Információink szerint viszont a múzeumban nem igazán benne látják a jövőt; inkább egy másik pályázót támogatnának.” Ezen utóbbi mondatot három forrás véleményére és elmondására alapoztuk.

A névtelen levélben azt írta a Szakszervezet, hogy “2020. 11. 13-án a dolgozók körében véleménynyilvánító szavazást rendeztek, melynek eredménye szerint a szavazók közül 41 fő Kovaliczky Gergely, 8 fő Dr. Csornay Boldizsár, 2 fő Kárpáti Katalin igazgatói pályázatát támogatta.

A szavazáson a Janus Pannonius Múzeum 64 dolgozója közül 52 fő vett részt.

A JPM dolgozói közül 4 fő táppénz, 1 fő szabadság, 3 fő külső ásatási munka,
2 fő egyéb szakmai elfoglaltság miatt nem vett részt a szavazáson”.

A tévedésért elnézést kérünk!

Hirdetés
Előző sztori

Beszívva kitörte a sorompót, majd a rendőrségen kötött ki a pellérdi férfi

Következő sztori

Így oltották be a kínai vakcinával Orbán Viktort!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1