Címlap Kultúra Új Weöres Sán...

Új Weöres Sándor-verset publikált a pécsi Jelenkor folyóirat

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi Jelenkor folyóirat júniusi száma különlegességet kínál az olvasók számára, ugyanis Lőcsei Péter tanulmányában eddig lappangó Weöres Sándor-verset tett közzé, amely a költő csöngei füzeteiből való.

A vers A küszöbön címet viseli, a tanulmány közli korai változatát és annak tisztázatát egyaránt, utóbbit Weöres 1936 októberére datálta. “Címe nem csupán az ébrenlét és az álom elválasztó vonalára, sokkal inkább az élet és a halál határhelyzetére vonatkozik” – írja a szerző, aki valószínűsíti, hogy több lappangó vers is előkerülhet még.

Weöres Sándor: A küszöbön (1936. okt.)

Ősz van. Beteg vagyok, régóta fekszem.
Agyamra fél-ébrenlét nehezült,
erőm tompult, az életből kiestem.
Mi az, mit kinn az új nap kínja szült?
E léthez köt még egy szál s nem eresztem,
ennyit tudok. Mi lenn volt, fölkerült,
mi fönn volt, mind elbomlott szerteszét,
számban érzem saját epém izét.
Érzem s tudom a helyzetem a térben:
helyem a Föld csillag, Pécs városa
s a szállodában, szobák sűrüjében
egy félhomályos, fűtetlen szoba,
egy ágy, hol fölméretlen, elvetélten
cseréli egymást perceim sora.
Gyér fény dereng. Szemközt egy szürkeség:
egy tűzfal. Hinném, hogy a nedves ég.
Ottkinn napok dagadnak és apadnak,
hosszas zápor zúgását hallgatom,
az éjek mindig nagyobbat faragnak
a felleg-tornyos őszi nappalon,
az őszi, vizenyős nappalokon,
de engem ütemükkel nem ragadnak,
nap van, vagy éj, gyakran nem is tudom:
az ablakomra sugár sose pillant
és ha látnom kell, fölgyujtom a villanyt.
Lassan kikorhad belőlem a lélek,
örömöm mind vegetatív öröm,
egyhelyben, ágyba-gyökerezve élek,
növényivé szűkült az én köröm.
Alig eszem, csak kétszersültön élek,
az is legtöbbször gyorsan visszajön,
epével, vérrel keverten kihányom,
epe zuhog az orromon, a számon.
Szemem ködös, a betüt összevéti,
így élek, bőrbe-burkolt csont-csomag,
izzasztó görcs a mellemet metéli,
a fájás átfog, mint az iszalag.
Ó, ne kivánj még alakot cserélni,
te testemmé-lefoglalt csöpp anyag!
– Igy tengődik, mert őrzi a betegség,
a nagy egységben egy zárt, kicsiny egység.