Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 120 éve nem volt akkora szárazság az első félévben Magyarországon, mint az idén – ez már műholdról is jól látható. Az első 7 hónapban, január és július között csak a megszokott csapadék alig több mint fele hullott itthon. Pécsen és környékén is sok helyet érződik az eső hiánya. A mindig üde Égervölgyben szinte teljesen kiszáradt az Éger-patak.

Fotó: Györkő Zsombor

Bár az égervölgyi tó még tartja magát, a körülötte található, mindig csordogáló Éger-patak teljesen eltűnt.

Fotó: Györkő Zsombor

A hangulatos fahidak, amik a patakon és sáros részeken vezetnek át, elvesztették funkciójukat – írta Györkő Zsombor hobbifotós és természetkedvelő egyik posztjában.

Eltűnt vízesés, aljában némi nedvesség (Fotó: Györkő Zsombor)

A vízesések is teljesen eltűntek – fűzte hozzá. Szerinte ilyen nyarunk még sosem volt.

Kissé őszi a tájkép – Fotó: Györkő Zsombor

Kapcsolódó cikkünk:

Hullanak a falevelek a Mecseken

Az aszály miatt idő előtt, már a nyár közepén megkezdődött a levélhullás. Az ezüst hárs két hete kezdett sárgulni, a Mecsek több pontján már teljesen megvált a lombkoronájától: a szárazság ellen így védekezik. Ami rövid távon még jót is jelenthet, hosszú távon viszont a szakemberek sem biztosak abban, ez mit eredményezhet.

Így fest az Orfűre vezető bringaút:

Orfűre vezető bringaút augusztus 1-én

Október környékén szokott ez végbemenni

– Ez a fajta lombszíneződés – ha sok a csapadék év közben – október, november környékén szokott beállni – mondta kérdésünkre Völgyi Sándor. A Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre hangsúlyozta: bár mindig az ezüst hárs az, ami lehullatja leveleit, most mégis idő előtt tette. Két hete már megkezdte a védekezést az aszály ellen.

Ha nincs levele, nem tud hol párologni a fa. Ezért nincs szüksége vízre. Azaz túlél!

A nagy lombfelület nagy mennyiségű párologtatást jelent. Ha egy fa nem jut vízhez, akkor eldobja a lombját, ezáltal saját magának “megszünteti” a párologtatást. Így kevesebb vízre lesz szüksége, hogy túléljen. De hogy a jövőben ez hogyan befolyásolja a fák növekedést, arról bővebben itt írtunk!

Eltűnt a tavak

Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs alakult, hitelmoratóriumot rendel el a kormány

Nagy István agrárminiszter néhány napja jelentette be: az több intézkedéssel is segítik az agráriumból élőket. A legnagyobb baj az Alföldön van, legelők tűntek el. A kormány hitelmoratóriumot rendel el 2022 szeptembertől 2023 év végéig a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszköz hitelére. A bajba jutott állattartók számára 3 milliárd forint összegű takarmányszállítási támogatási keretet biztosítanak. Emellett a mezőgazdasági területek öntözését kiszolgáló állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségének támogatására 1,4 milliárd forint többlettámogatást adnak.

EZ IS ÉRDEKELHET: