Címlap Környezetvédelem ASZÁLY: hulla...

ASZÁLY: hullanak a falevelek a Mecsekben! A hárs két hónappal korábban ledobta a lombkoronáját

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Látványos és megdöbbentő változásnak lehet szemtanúi a Mecsekben. Az aszály miatt idő előtt, már a nyár közepén megkezdődött a levélhullás. Az ezüst hárs két hete kezdett sárgulni, a Mecsek több pontján már teljesen megvált a lombkoronájától: a szárazság ellen így védekezik. Ami rövid távon még jót is jelenthet, hosszú távon viszont a szakemberek sem biztosak abban, ez mit eredményezhet.

A Jakab-hegy északi oldalán mintha már őszbe fordultunk volna. Sok helyen az ezüst hárs idő előtt elsárgult. De így fest az Orfűre vezető bringaút is.

Orfűre vezető bringaút augusztus 1-én

Október környékén szokott ez végbemenni

– Ez a fajta lombszíneződés – ha sok a csapadék év közben – október, november környékén szokott beállni – mondta kérdésünkre Völgyi Sándor. A Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre hangsúlyozta: bár mindig az ezüst hárs az, ami lehullatja leveleit, most mégis idő előtt tette. Két hete már megkezdte a védekezést az aszály ellen.

Ha nincs levele, nem tud hol párologni a fa. Ezért nincs szüksége vízre. Azaz túlél!

– A feltűnő száradás oka egyszerű. A nagy lombfelület nagy mennyiségű párologtatást jelent. Ha egy fa nem jut vízhez, akkor eldobja a lombját, ezáltal saját magának „megszünteti” a párologtatást. Így kevesebb vízre lesz szüksége, hogy túléljen – magyarázta Völgyi Sándor.

A Mandulásban július 11-én fotóztuk ezt a növényt

Ha viszont idő előtt dobja le a levelét egy fa, megszűnik a fotoszintézis, nem gyárt már cukrot és nem tud nőni

– Ez a fajta védekezési folyamat (lombhullatás) most jól működik, de éveken keresztül nem segíti a fákat. Hiszen ha nincs fotoszintézis, nem termel cukrot a fa, nem is tud növekedni és termést sem érlel – tette hozzá Völgyi Sándor.

Mi lesz a mecseki bükkössel?

– A Mecsek északi oldalán a bükk érezheti meg leginkább a mostani szárazságot. A bükk ugyanis a hideg és páradús környezetet kedveli. Egyelőre azonban nincs veszélyben, jól bírják a mostani aszályt – mondta Völgyi Sándor.

Előtérbe kerülhetnek a szárazságtűrő fajok: a tölgy, a juhar és a hárs

– Bár a hárs most elkezdte ledobni a koronáját, ez az a fa, ami leginkább és leggyorsabban regenerálódik. Hosszú távon akár ezek előtérbe kerülhetnek a bükkel szemben – mondta a természetvédelmi őr. Völgyi Sándor hozzátette: sajnos ezek olyan folyamatok, amelyekbe hosszú távon egyelőre még nem látunk bele. De az erdészek már komolyan foglalkoznak vele.