Népszerűsége annak volt köszönhető, hogy szemben volt a vágóhíd, ahonnan a húsokon kívül frissen érkeztek a belsőségek, a zúza, a pacal, a máj, a szív és a velő. Az Aranybika épülete több mint 100 évig állt, fénykora a hetvenes években volt. Az épületet néhány hét alatt elbontották, valami épül a helyére.
A hely a II. Világháború előtt Betérő vendéglő néven működött, a háború után kocsmaként funkcionált, akkor kapta az Aranybika nevet.
„Az Aranybika sok-sok évtizeddel ezelőtt beszálló vendéglő volt. A túloldalon —, amelyet már rég beépítettek — a fehér betonkorlátok között szarvasmarhát, lovat, sertést
árultak, a lócsiszárok, marhahajcsárok itt csapdosták egymás tenyerét, alkudtak, vitatkoztak, megállapodtak, és az áldomást a vendéglőben „ejtették” meg. Az egy napra érkező gazdák hajnalban megálltak a „Bika” előtt, a férfiak beugrottak egy féldeci pálinkára, a bakon ülő. lovakra ügyelő keszkenős asszonyoknak kivittek egy pohárka „édöset”, úgy hajtották le a „felest”, hogy fejüket hátravetették, bal tenyerükkel a fejkendőt szorították tarkójukhoz, nehogy lecsússzon.”
1962-ben kocsmából újra vendéglő lett.
„A Siklósi úti Aranybika italboltból még ebben az évben kisvendéglőt alakítanak ki.” – újságolta 1962 áprilisában a Dunántúli Napló.
Az étterem ekkor került a csúcsra, Háber Mihály és felesége vette át az üzemeltetést, nekik köszönhető, hogy országos hírnévre tett szert. A vendégek kedvence a pacal pörkölt volt, még a fővárosból is jöttek, hogy megkóstolják. Az elkészítésének titka az volt, hogy főztek egy alap köröm pörköltet, amit kicsontoztak majd át passzíroztak. Ebbe főzték bele a pacalt, és sós főtt krumplival tálalták. Volt vesevelő, szalontüdő, resztelt máj, pirított máj, és számos frissensült, köszönhetően a szemben lévő vágóhídnak.
„A betérő vendégek többnyire így jellemzik a „Bikát”: rendes kis hely, mert tiszta és otthonos a környezet, mert jó a konyhája, és mert olcsó. (III. osztályú.) A bejárattól jobbra levő falrészeket türkizkék Zsolnay-kerámiával burkolták, a baloldali falak parketta-faborítást kaptak. Az étteremből nyílik a söntés, s onnét a jól felszerelt konyha, ahol az aszszonyok valóban „házi ízeket” produkálnak és — többek között — ebben rejlik az „Aranybika” vonzóereje.” – Írta Rab Ferenc újságíró a Dunántúli naplóban 1984-ben.
Igazi magyar konyha volt, hasonló ma már csak Pécs határában a Markó csárdában van.
Sokan emlékeznek még vendéglőre, az ízeket máig nem felejtették el.
„Olyan finom pacalpörköltet sehol nem ettél a világon, mint ebben a vendéglőben.”
„Még hordtam lent a pincében a jégrudakat kölyöként…”
„Ott volt a legfinomabb szalontüdő ! Pájsli / és a csodálatos pacalpörkölt !!!”
