Merkl Tóni 12 év után tudta meg, hogy örökbe adták, majd a közösségi oldalon találta meg édesanyját
Anitát pár hetes korában adta örökbe édesanyja, hogy jobb körülmények között éljen!...
Karambolozott és felborult egy teherautó Szigetvár közelében
Nem szép látvány.
A paksi bővítésért felelős miniszter felügyeli a pogányi reptér fejlesztését
Egy rendelet-módosításból derült ki.
Dárdai, Somló Tamás, Orfű – sok minden belefér Pozsgai Tamás életébe
A Jókai testnevelő tanára szerint a két legjobb dolog az életben a zene és a sport.
Íme a milliárdos Gattyán György mozgalmának baranyai jelöltjei!
Mutatjuk, hogy mit kell tudni róluk.
Halálos gázolása utáni brutális kommentjei miatt visszalép az egyik ellenzéki képviselőjelölt
Azt írta: embert ölt, de őt megvédte a fémváz.
Ma van a gyermekrák elleni küzdelem világnapja
Néhány év alatt megduplázódott a gyógyulási arány a beteg gyerekek körében.
Megváltozik a tanárképzés
A képzés egységesen 10 félév lesz, több gyakorlattal, mint korábban.
Továbbtanulás – fontos határidők jönnek!
A felsőoktatásban és a középiskolákban továbbtanulást tervezőknek is figyelni kell a határidőkre