A Pécs Aktuál Podcast mostani adásában Lipics Zsolttal és Vidákovics Szlávennel, a Pécsi Nemzeti Színház vezetőivel beszélgetünk, ugyanis sok izgalmat tartogat a következő időszak a pécsi kultúra, illetve a színház iránt érdeklődők számára.
130 éves múltja van immár a város legnagyobb színházának, de milyen lesz a jövője? Lehet-e ma egyáltalán politika nélkül színházat csinálni? Mi kell a „jó” színházhoz, és egyáltalán mitől lesz az „jó”? Megfeleltek-e a PNSZ vezetői annak a politikai igénynek, hogy „ne csináljanak népszínházat”. Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is igyekeztünk válaszokat keresni a teátrum két vezetőjével. Az irány – úgy tűnik – rendben van, ugyanis rekord jegybevételt tudhat maga mögött a pécsi Nemzeti,
közel százezren váltottak jegyet az előadásokra 2024-ben.
Szóba került az is, pályáznak-e újra a színház vezető pozíciójára, idén ugyanis várhatóan kiírja a fenntartó ezt, mert Lipics Zsolt szerződése pár hónap múlva lejár.