Címlap Politika A Momentum ut...

A Momentum után az MSZP mohácsi elnöke is kiszállt Csorbai Ferenc mögül!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Olyannyira, hogy lemondott az MSZP mohácsi szervezetének elnöki posztjáról Király András és a pártból is kilépett. A tavaly ősszel a szocialisták kompenzációs listájáról mandátumot szerzett politikus független képviselőjelöltként indul az időközi választáson.

A Mohácsi Újság készített interjút a városi MSZP elnökkel, aki végül lemondott a pozíciójáról és a pártból is kilépett. Király azt mondta, hosszabb folyamat eredménye volt a döntése.

„Csorbai Ferenccel három hónapja egyáltalán nem tudtam beszélni, mintegy másfél hónapig sikertelenül próbálkoztam azzal, hogy bejussak hozzá. Semmilyen kérdésben nem tudtunk egyeztetni”

– magyarázta. 

Király András szerint „egyáltalán nem tudtak együttműködni” az önkormányzati munkában sem Csorbaival és „úgy gondolja, számos döntése a város érdekeivel ellentétes volt”.

Megdöbbentem például azon, ahogy kinevezte a saját alpolgármesterét. A Csorbai Ferenc által kötött ügyvédi megbízásokkal sem értettem egyet, az pedig egyenesen megdöbbentett, hogy eltávolította a kiváló munkát végző jegyzőt

– fejtegette a lapnak.

Király András odáig ment az interjúban, hogy egyenesen kijelentette, szerinte jobb vezetője lenne Mohácsnak Pávkovics Gábor, mint Csorbai. Vele annyira nem lehet együtt dolgozni – a politikus szerint, hogy „eddig szinte semmit nem tudott megvalósítani az elképzeléseiből, mert a mostani városvezetés nem adott rá módot”.

„Egyedül a busójáráskor a parkolási gondokat megoldó elképzelésemet sikerült keresztül vinni, ami sikeres volt”

– tette hozzá.