Címlap Politika Élelmiszer-po...

Élelmiszer-pontokat és még további 5 javaslatot fogalmazott meg a pécsi Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az eddigi önkormányzati intézkedéseket pedig támogatják – közölték közleményben. A kiemeléseket mi tettük bele a gyorsabb olvashatóság miatt.

A pécsi Fidesz-frakció közleménye

„Pécs városa, Magyarország és Európa többi településéhez hasonlóan, az új típusú koronavírus járvány megjelenésével rendkívüli időszak és rendkívüli nehézségek előtt áll. Annak érdekében, hogy a járvány emberéletre, egészségre, szociális biztonságra és a gazdaságra gyakorolt negatív hatásait legalább mérsékelni tudjuk, szintén rendkívüli döntésekhez van szükség. Az önkormányzat az elmúlt két hétben számos intézkedést tett a járványügyi helyzet kezelésére, amelyek legtöbbje álláspontunk szerint szükséges és indokolt döntések voltak. Egyetértésünket korábban ki is fejeztük Polgármester Úr felé, egyúttal – segítségünket is felajánlva – biztosítottuk arról, hogy frakciónk kész mindenben együttműködni, amely a rendkívüli helyzet kezelésére szolgál.

Együttműködésünk és segítő szándékunk jegyében jelen javaslatainkkal is hozzá kívánunk járulni azoknak a további helyes döntéseknek a meghozatalához, amelyek véleményünk szerint egyrészt a pécsiek egészségének megőrzéséhez szükségesek, másrészt az anyagi biztonság védelme érdekében indokoltak, harmadrészt pedig képesek hosszabb távon is mérsékelni a ma még beláthatatlan következményekkel járó gazdasági hatásokat.

A fentiek alapján:

1. Javasoljuk, hogy a veszélyhelyzet feloldásáig minden önkormányzati intézmény azon dolgozói – munkakörtől függetlenül –, akik rajtuk kívül álló okból nem tudnak munkát végezni a munkahelyükön, kapják meg legalább az állásidőre járó munkabérüket, járandóságukat, különös tekintettel azon dolgozókra, akik az óvodák, bölcsődék bezárásakor jogviszonnyal rendelkeztek.

2. Javasoljuk, hogy kerüljön bevezetésre egy elbocsátási moratórium valamennyi önkormányzati intézményre és önkormányzati tulajdonú cégnél – ezeken belül is különös tekintettel a bölcsődei, óvodai, egészségügyi és szociális ágazatra –, a veszélyhelyzet feloldásáig.

3. A vásárcsarnok sokunk által régóta várt és indokolt lezárására tekintettel javasoljuk, hogy a csarnokban zöldséget, gyümölcsöt, szárazárut, virágot stb. értékesítő árusok részére az önkormányzat a közvetlen és közvetett tulajdonában, használatában álló árusító pavilonokat, standokat bocsássa rendelkezésre és helyezze ki a város számos különböző pontján. Ezzel helybe tudnánk vinni az élelmiszert a pécsiek számára, így a lakosok könnyebben elérnék az árusokat, akiknek pedig megmaradhatnának a bevételeik, hiszen számukra a folyamatos értékesítés a megélhetést jelenti. Ezért a csarnok lezárása csak a megoldás egyik fele, azt követnie kell egy újabb, a pult másik oldalán állókat segítő döntésnek is. E körben külön is felajánljuk segítségünket az árusok kitelepülésének adminisztratív feladatainak ellátását illetően, ezzel is levéve az ezzel járó többletterhet a Hivatal jelenleg amúgy is leterhelt munkatársairól.

4. Javasoljuk, hogy az autóbusz járatok kerüljenek sűrítésre, hiszen a minap bejelentett járatszám csökkentés következtében egy adott járat kihasználtsága ugyan nő, azonban emiatt egy autóbuszon egyszerre a korábbiakhoz képest többen fognak tartózkodni, ami járványügyi szempontból kerülendő, az elsődleges cél a pécsiek egészségének biztosítása kell, hogy legyen. A tömegközlekedést a következő néhány hónapban emiatt terhelő többletköltség az önkormányzatnál felhalmozott, tavalyi évi iparűzési adó bevétel többletből fedezhető.

5. A veszélyhelyzet elmúltával az emberélet és szociális biztonság védelmén kívül a gazdasági következmények enyhítése lesz a legfontosabb feladat. Ezért javasoljuk, hogy az önkormányzat, más városokhoz hasonlóan, egy rendkívüli alap létrehozásával, a költségvetés tartalékai terhére már most különítsen el egy keretösszeget. A gazdasági következmények most még beláthatatlanok, de a felülről nyitott összegű rendkívüli alap induló mértékére a javaslatunk 500 millió forint. Ehhez fedezetet nyújt az elmúlt évi rekord mértékű, 9,7 milliárd forintnyi helyi iparűzési adóbevétel.

6. Szintén a gazdasági következmények enyhítésére javasoljuk egy operatív bizottság felállítását, amelynek tagjai a város, az egyetem, az iparkamara, a vendéglátók és a turisztikai ágazat képviselői közül kerüljenek ki. Javasoljuk továbbá, hogy a bizottság feladata elsősorban egy átfogó, azonnali válságkezelő és egy középtávú gazdaságélénkítő intézkedéscsomag előkészítése legyen.”

(Fotó: dr. Csizmadia Péter, frakcióvezető, Fidesz)