A múlt heti - sehová nem vezető -, majd a tegnapi zárt körű egyeztetés után kedden újra tárgyalóasztalhoz ülnek a pécsi politikai vezetők, politikusok. A cél az, hogy sikerüljön végre nevekkel is felölteni azokat az önkormányzati bizottságokat, amelyek hosszú vajúdás után álltak fel. Bónusz: meg is szűnhetnek, vagy legalábbis át is alakulhatna már csütörtökön, ha sikerül Péterffy Attilának "visszacsinálni" a korábbi döntések egy részét.
Ma 13 órától megint sajtónyilvános tárgyaláson lehet követni, hogy melyik politikai oldal mire hivatkozva szeretné meggyőzni a többieket a saját igazáról. Hogy ezúttal lesz-e bármilyen valódi kompromisszum, az egyelőre kérdéses. Az biztosnak látszik, hogy ez a múltkori alkalommal elmaradt, noha csaknem mindenki ezzel a szóval takarózott.
Hétfőn is egyeztettek a pécsi politikusok, de akkor zárt ajtók mögött. Úgy tudjuk, hogy az önkormányzati cégekbe delegálható, különféle pártokhoz közelálló emberekről volt szó. A Pécs Aktuál úgy értesült: az 52 pozíciót úgy osztották fel, hogy 23 jobboldali és 21 balliberális kötődésű pécsi ülhet be az egyes városi cégek felügyelőbizottságába, amelyekbe az egyszemélyes, listás képviselők (MI Hazánk, Tiszta Kezek, Kétfarkú Kutyák, Mindenki Pécsért) 2-2 embert küldhetnek be, vagyis összesen 8-at.
Ma a nagy nehezen felállt bizottságokat tölthetik fel képviselőkkel, de ebben a témában is várható meglepetés. A korábban érvényesített, kurvaanyázással kísért jobboldali elképzelés szerint kialakult struktúrát ugyanis Péterffy Attila szeretné „visszacsinálni”, egyúttal több bizottságot szeretne felállítani, mint amiről korábban már döntött a képviselők többsége. Úgy tudjuk – de ez nem megerősített információ -, hogy a jobboldali képviselők is hajlanak erre, ha sikerül ezekben érvényesíteni a „választók akaratát”. Magyarul: ha a többséget az a párt adhatja, szerezheti meg a „fontos” bizottságokban, amelyik a legtöbb képviselőt küldhette be a városi közgyűlésbe (vagyis a jobboldal). Hogy ez mennyire tud sikerülni a Fidesz-KDNP-ÖPE szövetségnek, az egyelőre erősen kérdéses; ugyanis az egyszemélyes képviselők szavazatival lehet csak meg a többségük.
A keddi egyeztetést ITT közvetíti a városi televízió 13 órától. A Pécs Aktuál a fontos döntésekről tudósítani fog.