Címlap Gazdaság Komoly felada...

Komoly feladatot, és befolyást is kapott Mikes Éva – Fejlesztési kormánybiztosa lehet a régiónak

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A péntekre halasztott kormányülésen születhet hivatalos döntés arról, hogy a jövőben kormánybiztosok fogják irányítani-koordinálni, mégpedig regionális szinten a területfejlesztést - írta meg elsőként az önkormányzat lapja. A Dél-dunántúli régióban Mikes Éva lehet a kormánybiztos. 

A lap arról ír, amiről mi is tudtunk, hogy

négy régiót alakít ki a kormány, Baranya várhatóan Somoggyal, Tolnával, és Zalával kerül majd össze. Ennek a régiónak a területfejlesztési kormánybiztosa lehet dr. Mikes Éva.

A jogász és területfejlesztési specifikációjú közgazdász végzettségű Mikes az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, a területfejlesztési ügyekért felelt. A kétezres évek közepén hátrébb lépett a napi politikából és jogászként dolgozott különböző állami-önkormányzati cégeknél, az EKF projektben, majd a Pécs Városfejlesztési Zrt.-ben és utoljára a Biokomban, ahol jogi és stratégiai igazgató volt.

Annak idején politikai ellenfelei sem vonták kétségbe Mikes szakmai felkészültségét, inkább a háttérben tevékenykedő, de kifejezetten hatékony politikus hírében állt – írja a lap. Komoly szava volt a pécsi Fideszben, kompromisszumkésznek tartották, jó kapcsolatokat ápolt például Pécs néhai szocialista polgármesterével, Toller Lászlóval is. 

Az új régiók létrehozása azzal állhat összefüggésben, hogy a kormány, és főleg a kormányfő szűkítené azok körét, akikkel egy adott térség fejlesztési irányairól és igényeiről egyeztetni kell – véli a lap.

A Pécs Aktuál úgy tudja,

Orbán Viktor személyesen kérte fel Mikes Évát a feladatra, éppen azért, mert több évtizedes terület-fejlesztési tapasztalata van, felkészült és kompromisszumkész tárgyaló.

Lapunk beszélt Mikes Évával a napokban, aki jelezte, szívesen nyilatkozik majd akkor, ha hivatalossá válik a kinevezése. Előtte azonban szerinte ez nem lenne elegáns, sem pedig jogszerű.