Címlap Politika Magyarország ...

Magyarország uniós tagsága ellen szavazó pécsi politikus lett a Momentum egyik alelnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Körömi Attila a Fideszben kezdte, a Jobbikban folytatta, de úgy néz ki, most jutott a csúcsra. Annak ellenére, hogy Pécsen nem sikerült manádtumot szereznie. 2004-ben még nem akarta, hogy az Európai Unióba belépjen Magyarország. 

A Momentum zárt ajtók mögött tartotta küldöttgyűlését, ahol nagy többséggel választották elnökké ismét Fekete-Győr Andrást. A párt több ismert politikusa azonban kiesett az elnökségből, vagy nem került be oda – számol be az Azonnali.

Az elnöknek két kihívója volt, akiknek nevét a párt nem akarta személyiségi jogokra hivatkozva nyilvánosságra hozni. Az egyik végül vissza is lépett, így végül egy János keresztnevű borsodi tag maradt Fekete-Győr ellenjelöltjeként. Nagyobb verseny volt a hat elnökségi helyért. Az eddigi négyfős elnökségből csak egy személy került be az újba, kiesett Berg Dániel és Donáth Anna is.

Hajnal Miklós az egyetlen, aki újrázni tudott. Visszakerült a testületbe Orosz Anna, jelenlegi 11. kerületi alpolgármester, aki még a 2018-as parlamenti választás előtt már volt a párt vezetőségében. 

A testület többsége újoncokból áll, a széles nyilvánosság előtt bizonyosan kevéssé ismert nevekről van szó – írja a lap. Orosz és az eddig is elnökségi tag Hajnal mellett

a testületbe beválasztották a küldöttek az egykori fideszes, majd jobbikos politikus Körömi Attilát Pécsről, aki 2004-ben a magyar Országgyűlésben az európai uniós tagságunk ellen szavazott,

Bárdi Zsuzsannát, Budapest 7. kerületének alpolgármesterét, valamint Mándi Lászlót Debrecenből. Az utolsó körben pedig, ahol Donáth Anna küzdött még az elnökségi helyért, Tóth Endre győzött. A budaföki önkormányzati képviselő nem csak Donáthot, de Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettest is megverte.

Azaz a Momentum hat új elnökségi tagja: Hajnal Miklós, Orosz Anna, Bárdi Zsuzsanna, Tóth Endre, valamint vidékről Mándi László és Körömi Attila.

/via Azonnali/