Címlap Politika Megtörtént: D...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jó pár évvel a következő országgyűlési választások előtt Dobrev Klára árnyékkormányt hirdetett vasárnap. Beszédéből kiderült, hogy az ellenzéki együttműködésnek abban a formájában gyakorlatilag vége, ahogy eddig ismertük, a Demokratikus Koalíció egyértelmű vezérszerepre tör az ellenzéki térfélen.

Dobrev erre külön is utalt vasárnapi, közel 45 perces beszédében: mint mondta, a múltban előfordult, hogy valaki az ellenzéket próbálta leváltani, ennek pedig láttuk, hogy mi lett a vége (célzott neve említése nélkül Márki-Zay Péterre – jegyezte meg a HVG cikke).

Dobrev Klára szerint Orbán Viktor kormányzása olyan mélyre sodorta az országot, hogy nem lehet tovább várni: a DK elindul egy általuk európai Magyarországnak gondolt idea felé, és ehhez várnak minden politikust – érkezzen akárhonnan –, de leszögezte, hogy ez a projekt csak az ő és a DK vezetésével elképzelhető.

Sok konkrétum még nincs

Sok konkrétum nem derült ki Gyurcsányné szónoklatából: egyelőre nem nevezte meg árnyékminisztereit – ezt hétfőre ígérte – , így nem derült ki az sem, hogy kiket tervez bevonni árnyékkormányába a jelenlegi ellenzéki oldalról. Kitörő öröm nem fogadta azonban az ötletet: pénteki leleplezésekor Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke azt írta, szerinte nem árnyékkormányra van szükség, hanem valódira – a jelenlegi leváltása után.

Az irányról is mást gondol: míg a kampányban Márki-Zay Péter például szakértői kormányt vizionált, Dobrev szerint politikusokra van szükség, akik szakértőkkel egyeztetve tudnak kompromisszumokat, szövetségeket kötni.

Egyelőre a célok sem egyértelműek

Dobrev nem jelölt ki kézzel fogható célokat sem maga előtt. Elmondta ellenben az összes létező ellenzéki panelt, amit a választások óta hallottunk: le kell menni vidékre, beszélgetni kell az emberekkel, be kell csatornázni az egyre növekvő elégedetlenséget, egymásra kell találniuk az Orbán-kormány által az út szélén hagyott társadalmi csoportoknak.

Dobrev beszédében európai Magyarországról beszélt, hiszen elmondása szerint ő látja az Unió útját: szerinte az EU országai megértették, hogy a 21. században akkor vagyunk erősebbek, ha együtt szállunk szembe a történelmi időkkel és nem külön-külön, mint ahogy azt a nemzetállamokkal Orbán Viktor tenné.

Az árnyékminiszterelnök beszédéből nem igazán kristályosodott ki, hogy pontosan hogyan szeretne valódi miniszterelnökké válni (a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc ugyan rendre Orbán Viktor bukásáról posztol, de egy kétharmados támogatottságú kormány nem tud megbukni), azonban az igen, hogy baloldali kormányzásban gondolkodik.

Az elmaradhatatlan orbánozás

Ahogy Orbán beszédeiből nem maradhat ki a gyurcsányozás, úgy Dobrev beszédeiből nem maradhatott ki most sem az orbánozás: az árnyékminiszterelnök közel húsz percen keresztül ekézte az Orbán-kormány tevékenységét, majd azt mondta, azt tekinti legfőbb feladatának és kötelességének, hogy megbuktassa Orbánt.

Dobrev beszólt Orbánnak azért is, mert a miniszterelnök kötcsei beszédében a Szabad Európa Rádió internetes lap forrásai szerint arról is beszélt, hogy az EU-tagságot 2030-körül – amikor szerinte Magyarország nettó befizetővé válik – érdemes lehet felülvizsgálni. (Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón szombaton cáfolta, hogy elhangzott volna ilyen.) Dobrev szerint ez végzetes hiba lenne, Magyarország helye az Európai Unióban van.

Íme a beszéd: