Megtörtént: kilépett a Fidesz a néppárti frakcióból

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy az várható volt, miután az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke, Novák Katalin Twitter-oldalán azt írta: nem hagyhatják, hogy elhallgattassák az európai parlamenti képviselőiket vagy korlátozzák őket a szavazati jogukban. Az első számú prioritás az, hogy kezeljék a világjárványt és emberéleteket mentsenek. Ezért az új szabályok elfogadását követően a Fidesz úgy döntött, kilép az Európai Néppárt EP-frakciójából.

A tárcanélküli miniszter megosztotta Orbán Viktor levelét is, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének címzett.

Az EPP által elfogadott módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén. A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését, amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő.

A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

A kilépés hírére azonnal reagáltak a magyar ellenzéki pártok. Gyurcsány és a többiek véleményét EBBEN A CIKKBEN foglaltuk össze.

Hirdetés
Előző sztori

Megemelt képviselői fizetések Pécsen: az ellenzék jótékony célra ajánlja fel a pénzt!

Következő sztori

Gyurcsány szerint Orbán igazi lúzer

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1