Címlap Politika Nem fog a kor...

Nem fog a koronavírus a focidrukkereken?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az adatok szerint nem tudja legyőzni a drukkereket a COVID19, ezért szabad továbbra is a meccseken szurkolni, míg például az 500 embernél nagyobb koncertek, bulik már veszélyesek, ezért kerülhettek tiltólistára - mondta Gulyás Gergely tegnap. De mit is mondott pontosan a miniszterelnökséget vezető miniszter minderről? És miért mondta, ha nincsenek is meccsek, vége ugyanis a főszezonnak. 

Mémek százai születtek egyetlen nap alatt az interneten Gulyás Gergely csütörtöki kijelentése miatt. Ezért egészen pontosan:

Vagyis a miniszter azt mondta, hogy

van egy nagyon nagy különbség a futballmeccsek és a szabadtári koncertek, zenés rendezvények között, ez pedig az alkoholfogyasztás. Tehát a távolságtartás még annyira sem garantált egy koncerten, mint egy futballmeccsen. Futballmeccseken látjuk, hogy nem vezetett fertőzésekhez az, hogy a stadionokba ki lehet menni most már talán több mint egy hónapja.

Gulyás Gergely később azt is mondta, tévesen, hogy a stadionokban, meccseken tilos az alkohol árusítása és fogyasztása is. 5%-nál alacsonyabb alkoholtartalmú italokat ugyanis lehet kapni (bár van némi megkötés még ezeknél is), sört pedig egészen biztosan. A legfontosabb indoka azonban nem is az alkohol és az ivás miatti „dörgölőzés” volt a miniszternek, hanem az, hogy lehet ugyan, hogy B-közép szurkolói nem tartják be a védőtávolságot,

de olyan veszélye a fertőzésnek (meccseken), mint amilyen az ötszáz fő feletti zenés, táncos rendezvényeknél, nincsen és ezt az adatok alátámasztják.

Bár a főszezonnak vége augusztus közepéig, a másodosztály hamarosan indul. Igaz, ott nem lehet azért több ezres tömegekre számítani egy-egy meccsen.

Mentőöv a zeneiparnak?

A zeneipar és az azt kiszolgáló háttér szereplők (büfés, road, technikus, fényelő, hangmérnök, árus, jegyszedő, stb.) tiltakoznak a várható koncert-stop miatt, ezzel kapcsolatban viszont Gulyás leszögezte, már folyik egyfajta mentőcsomag előkészítése a számukra.

Az augusztus 15-e utáni helyzetről, vagyis a koncertekről és az ötszáz főnél nagyobb tömegrendezvényekről is, a következő hetekben, július legvégén várható döntés,

így például a szeptemberi iskolakezdésről is. Ott egyelőre úgy néz ki, hogy „normális”, tantermi oktatás indul majd, de ez a járványhelyzettel együtt változhat még addig.