Címlap Politika Orbán: Még ne...

Orbán: Még nem látom “a fényt az alagút végén”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott nagypénteki interjúban.

Csak helyben lehet igazán jól kezelni

A kijárási korlátozás határozatlan időre történő meghosszabbításáról a kormányfő azt közölte: nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.

A kijárási korlátozás meghosszabbításáról csütörtökön döntött a kormány, amit a miniszterelnök úgy kommentált: a csoportos felől haladunk a tömeges megbetegedések irányába, és azért várt ki, hátha szigorúbb intézkedést kell hozni a helyzet esetleges romlása miatt. Igazából pénteken kellett volna dönteni, de mivel ez már munkaszüneti nap, nem lehetett tovább várni – közölte, megjegyezve: budapesti idősotthonokban történtek indokolták is ezt az óvatosságot.

Ausztria egy nagy méretű labor

Orbán Viktor a járványról szólva arról is beszélt, látja, hogy vannak olyan országok, amelyek már “kifelé kandikálnak”, ő viszont Magyarországon még nem látja “a fényt az alagút végén”.

Magyarország szempontjából ugyanakkor Ausztriát “nagyméretű laboratóriumnak” nevezte, mert ott – az Olaszországhoz való közelség miatt – minden hamarabb történik meg, mint Magyarországon. Ezért figyelik, hogy az osztrákoknak milyen lépés vált be és melyik nem, és ezek értékelése után szabad itt esetleg hasonló járványügyi intézkedéseket hozni.

7500-8000 intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet

Pénteken is folytatódó kórházlátogatásairól a kormányfő azt mondta: az ösztöne azt súgja, hogy el kell mennie és tájékozódnia kell a kórházakban. Amikor tömeges lesz a fertőzés – és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni. Békeidőben Magyarországon lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re úgy, hogy meglegyenek a gépeket kezelni képes orvosok, ápolók is – tette hozzá.

Időt nyertek, de az igazi teszt még csak most jön

Úgy értékelt: a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de “a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van”.

A húsvétról, a családi összejövetelek elmaradásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: meg kell próbálni elfogadni, hogy ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétok lenni szoktak.”

Még egy idősotthon működtetésével sem tud megbirkózni” az ellenzék

A miniszterelnök az ellenzékre is kitért, úgy fogalmazva, járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának kormányra kerülni.

Ez “egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni” – jegyezte meg, azt javasolva nekik, hogy ott “gyakorlatozzanak”, ahol felelősségük van például polgármesterként.

Működni fog a terv

Kiemelte, hogy mára Magyarország a saját lábán áll, pénzügyileg nem függ senkitől. Ezt a célt nem szabad feladni válság esetén sem, ragaszkodik ahhoz, hogy “azon az úton menjünk, amire felhatalmaztak minket az emberek”, és ez “menni fog”.

A sok száz lépésből álló gazdaságvédelmi terv működni fog, meg fogja oldani a bajokat, visszaadja a munkahelyeket, és újra növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot – jelentette ki Orbán Viktor.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni:

(MTI)