Címlap Politika Rémhírterjesz...

Rémhírterjesztés miatt nyomoznak a Hadházy Ákos féle videó miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pénteken helyszíni szemlét tartottak, amelyen megállapították, hogy egyik elhunyt sem Covidban halt meg, ahogy azt az országgyűlési képviselő állította - számol be a 24.hu. A képviselő szerint ez nem rémhírterjesztés.

Egész délelőtt tartó bejárás során ellenőrizte Szentendre polgármestere és csapata a helyi köztemető halottasházát, amelyről pénteken hozott nyilvánosságra egy videót Hadházy Ákos. Az országgyűlési képviselő azt állította, hogy kegyeletsértő módon, egymásra pakolt nyitott koporsókban tárolták az elhunytakat – írja a 24.hu.

A bejáráson a polgármester mellett többek között részt vett a halottasház működési felügyeletét ellátó Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának megbízott tiszti főorvosa és a temetőt üzemeltető cég vezetője is. A vizsgálat eredményét a szentendrei önkormányzat honlapján tették közzé és ebben azt írták, hogy

„a bejárás résztvevőit már nem az a kép fogadta, ami a több nappal ezelőtt feltöltött videón látható. A népegészségügyi hivatal képviselője a nyilvántartás alapján megállapította, hogy az ott lévő elhunytak egyike sem COVID-betegségben halt meg.”

Többek között megállapították – olvasható a lapban, hogy

  • A halottasházban a szemle során 10 elhunyt volt, nem kegyeletsértő módon elhelyezve.
  • Az épület ajtaja nem volt zárva, az üzemeltető elmondta, hogy amikor a munkatársaik ott vannak, nem mindig zárják az ajtót.
  • A halottasházban több, nem rendeltetésszerű tárgyat tároltak, például gázpalackot.
  • A halottasház két helyiségből áll, az egyik helyiségben két elhunyt volt, de a hűtő meghibásodott. A másik helyiségben nyolc elhunyt volt. Hét elhunytat lezárt koporsóban helyeztek el, egyet külön elhelyezve egy nyitott koporsóban.
  • A nyilvántartások áttekintése során kiderült, hogy adminisztratív mulasztás miatt nem állapítható meg egyértelműen a holttestek beérkezésének és elszállításának időpontja.
  • Ugyan kegyeletsértő módon elhelyezett elhunyt nem volt a halottasházban, de a körülményeken mindenképpen javítani kell.

A szentendrei önkormányzat azonnali hatállyal, szigorúan felülvizsgálja az üzemeltetővel kötött szerződést. A beszámolóból kiderült az is, hogy

a rendőrség az említett videóval kapcsolatban rémhírterjesztés és félelemkeltés miatt nyomozást indított a személy után, aki a videót készítette.

Hadházy nagyon hosszú posztban reagált a hírre a közösségi oldalán – vette észre a Pécs Aktuál. A képviselő azt írta egyebek mellett, hogy:

„Az igazság nem rémhírterjesztés.

A kormány propagandagépezetében elég komoly zavart keltett az a videó, amit pénteken tettem közzé a szentendrei halottasházban uralkodó állapotokról. Mielőtt bármi másra rátérnék, hadd jegyezzem meg, hogy maga a temető üzemeltetője ismerte el, mondta el a lényeget: azért volt annyira sok elhunyt a halottasházban, mert COVID-járvány van. Ennél nem szerettem volna többet elmondani – csak annyit, hogy a helyzet rossz, sokkal rosszabb, mint azt a győzelmi jelentéseket harsogó propaganda beállítani igyekszik.” Hozzátette azt is, hogy szerinte

„a vizsgálat egyébként csak kiegészítette a videón látottakat ( a hűtés hiánya, az „adminisztráció hiánya” miatt meg „nem lehet megállapítani”, hogy mikor mennyi halottat hoztak és vittek el…. ) Azonban a mondanivalóm lényege nem az, hogy SZENTENDRÉN mi történt, hanem az, hogy NAGYON SOK HELYEN ilyen tragikus állapotok vannak a rendkívül sok halott miatt.”