Címlap Program Zárul a Szomb...

Zárul a SzombatON sorozat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Balett még decemberben indította sorozatát, amely keretében azóta szombati napokon elérhetővé  teszik egy-egy előadásuk felvételét az interneten.

Többek között a közönség így láthatta a Piroska és a farkas című mesebalettet, a Csipkerózsikát, A makrancos hölgyet. Az előadásokat a társulat videómegosztó csatornáján lehetett megnézni.

A záró alkalom február 6-án lesz, amikor a Rómeó és Júliát délelőtt 9 és este 10 óra között lehet majd megnézni. Ma, január 30-án is lehet élvezni a Pécsi Balett egy előadását, este 10 óráig elkérhető az Orfeusz és Euridiké című darabjuk.

Kiemelt képünk forrása: pecsibalett.hu.