Csak a szokásos: 7 nap alatt 44 baleset történt Baranyában
Továbbra is sok a gyorshajtó és sok sofőr nem ad elsőbbséget.
Négy koronavírusos beteget még mindig azonosítottak Baranyában
Több mint kétszáz fiatal már megkapta oltását.
Nagy sebességű internet a Duna felett
Légkábel létesítését kezdték meg Mohácson, amelyet Mohács-Szőlőhegy és Újmohács között feszítenek...
Szerencsére már csak három új fertőzöttet azonosítottak a megyében
De még nem lélegezhetünk fel.
Június 14-én a véradók ünneplik világnapjukat
A hétköznapi hősök a járvány idején is segítettek vérükkel.
Baranyai településekre látogatnak el a Pécsi Nemzeti Színház művészei
Útjára indul a #színháztér projekt! Az első műsort Mohácson adják.
„Káció!” – írták a mecseki sziklára, amin mindig más az üzenet
Üzenet a gyerekeknek a mecseki szerpentinen.
A revizorok a következő napokban is dolgoznak!
Pécsett, Sellyén és az 58-as út mentén biztos, hogy lesznek ellenőrzések.
De újra kapható lesz a közkedvelt Mecsek napijegy.
A gyanú szerint éppen kábítószert akar értékesíteni a mellette ülő 48 éves nőnek, amikor lecsaptak...
Dr. Kanizsai Péter megszólalt a betegbántalmazás kapcsán.
Nappal 25, éjjel 13 fok is lehet a következő két napban.
A darabot az elhíresült, százmilliós ügyletekkel gyanúsított Orbán János Dénes író készítette...
























