Teljesen tiszta koronavírust állítottak elő Pécsen
A PTE és egy biotechnológiai cég munkatársai új eszközt és eljárást dolgoztak ki.
300 fertőzött, 34 gyógyult Magyarországon
A csoportos megbetegedések szakaszában jár az ország, amikor közösségben, személyes érintkezések...
Csaknem hárommillióan fertőződtek meg a vírussal szerte a világon
A halálesetek száma 206 542, a gyógyultaké pedig 865 925.
Már kapják: szilveszter napján megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását
A szerdán érkezett oltóanyag szállítmány Pécsett mintegy 2500 egészségügyi dolgozó beoltására elég.
Ajjaj: gyengén teljesítenek az IQ-teszteken azok, akik elkapták a koronavírust
A legrosszabbul azok jártak, akiket lélegeztetőgépre kellett tenni.
Változik a PÉTÁV központi ügyfélszolgálatának nyitvatartása
Csütörtökönként reggel 7 és este 7 között lehet majd ügyet intézni október 19-től.
Gulyás: Brüsszel megtámadta Magyarországot
A gyermekvédelmi törvény miatt, de a népszavazás majd megerősíti hazánk pozícióit.
Ilyen sem volt még: pontosan ugyanannyi teszt lett pozitív 24 óra alatt, mint egy nappal korábban
96 új fertőzöttet szűrtek ki Baranyában.
Éledezik a koronavírus-járvány, egyre több a beteg Baranyában is
Ismét másfélszer annyi az új fertőzött, mint egy héttel korábban.
Nem érdemes átmenekülni, egymást segítik a két ország rendőrei
















