Téliesítettek a Pécsi Köztemetőben
A síroknál is érdemes néhány teendőt elvégezni, hogy a fagyok ne okozzanak gondot.
Idén is lesz Ifjúsági Passió, de máshogy, mint az elmúlt években
A járvány miatt nem a Tettyén lesz az előadás, hanem filmként vetítik le online.
Korábban jön a nyugdíj
A közelgő ünnepek miatt ezzel is szeretnék a készülődést segíteni.
Bosszút állt a pécsi pedofil a kiszemelt áldozatán
Először megfenyegette, majd lépett a férfi.
Hivatalosan is magyarrá válik Gilbert Varga
Állampolgári esküjét október 1-jén teszi le.
Új kerítést kapott a pécsbányai temető
A vadbetörések miatt nagy szükség volt az új kerítésre, amit most közel 4 millióból építettek meg.
Gyereknap – online előadással készül a Pécsi Nemzeti Színház
A Panthera című darabot május 30-án, vasárnap reggel 8 és éjfél között lehet majd megnézni.
Változik az ügyfélfogadás a pécsi Polgármesteri Hivatalban
Több osztályon immár személyesen is fogadják hétfőtől az ügyfeleket.
Indul a gyűjtés a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójában
Pécsett és Szigetváron is van gyűjtőpont, ahol december 20-ig várják az adományokat.
140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők Baka Andrást.
A járművek üzemanyagrendszerei rendszeres karbantartást igényelnek, és az injektorok felújítása...
Az autók szerelmesei gyakran szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy van-e értelme eltérni a gyár...
Mennyei manna
Hétvégén tartják a fesztivált Husztóton.






















