A pécsi lányok mindent megtettek, Studer Ági vzérletével vissza is jöttek a meccsbe, de fordítani nem tudtak (Fotó: NKA Universitas Pécs)
Címlap Sport A pécsi lányo...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megjárta a poklot az NKA Universitas Pécs kosárlabdacsapata, és majdnem bejutott a mennyországba – elképesztően izgalmas, fordulatos meccset vívott a DVTK-val a Magyar Kupa elődöntőjében. A végén a miskolciak örülhettek az egypontos győzelemnek, így holnap (17.00) a bronzéremért harcolhatnak a pécsi lányok.

A hétvégén ismét Pécs a kosárlabda fővárosa: a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezik meg a Killik László Női Magyar Kupa négyes döntőjét. Az első mérkőzés a végére szoros lett, de egyébként magabiztosan győzött a Győr a TFSE-MTK ellen (74-67), majd jött a pécsiek által nagyon várt esti derbi, az NKA Universitas Pécs–DVTK elődöntő.

Azzal mindenki tisztában volt, hogy Zseljko Djokics együttese le tudja győzni a miskolciakat, ahogy egy hónapja meg is tette a bajnokságban, ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy az újabb sikerhez a maximumot kell nyújtani. Az első negyed alapján úgy tűnt, nem lesz ezzel gond, a pécsi lányok ugyanis hatpontos előnyre tettek szert (16-22). A másodikban azonban teljesen leblokkoltak, míg a másik oldalon szinte az is bement, amit rá sem dobtak: a DVTK egy 18-0-s rohamot produkált, végül 28-8-ra hozta ezt a tíz percet, és kis híján eldöntötte a meccset.

Persze aki ismeri a pécsi csapatot, az tudja, hogy Studerék sosem adják fel. Most sem tették! A tizennégy pontos félidei hátrányból (44-30) a 36. percre egy szoros meccs lett, Reisingerová triplája után 64-62 állt az eredményjelzőn, csak kettővel vezetett a Diósgyőr. Elképesztően nagyot küzdött Zseljko Djokics együttese, nem ismert lehetetlent, és bizony egy hajszál választotta el attól, hogy hosszabbításra mentse a mérkőzést, hiszen a cseh légiós 71-69-nél két büntetőt dobhatott az ikszért – de csak az egyiket tudta bedobni. A hátralévő másodpercekben sem kosár nem esett, sem pécsi fault nem történt, így a DVTK egy 71-70-es győzelemmel beverekedte magát a Magyar Kupa döntőjébe.

A pécsi lányok vasárnap (17.00) a bronzéremért küzdhetnek, ellenfelük a TFSE-MTK lesz – a szurkolók segítségével ezt az érmet meg kell szerezni. A döntőre 20 órától kerül sor, a DVTK a Győrrel fog csatázni.

DVTK HUNTHERM–NKA Universitas Pécs 71-70 (16-22, 28-8, 16-18, 11-22)

Női kosárlabda Magyar Kupa, elődöntő. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok. Vezette: Cziffra Csaba, Nagy Viktor, Minár László. DVTK HUNTHERM: Miklós M. 6/3, Charles 23/6, Lelik 6, Jovanovics 18/12, Grigalauskyté 3. Csere: Kányási 8/3, Toman, Tadics 6, Aho N. 1. Vezetőedző: Völgyi Péter. NKA Universitas Pécs: Studer 14/6, Held 8, Zsebe-Weninger 10/3, Török 9/3, Reisingerová 22/6. Csere: Tóth O. 4, Romeo 3/3, Kiss A., Olawuyi, Josepovits. Vezetőedző: Zseljko Djokics.