Címlap Sport A PMFC edzőme...

A PMFC edzőmeccsének történéseit a szurkolóknak kellett kinyomozniuk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kész szerencse, hogy a mai világban semmi sem maradhat titokban! Ha nem így lenne, a szurkolók talán meg sem tudták volna, mire végződött a PMFC és a Berliner AK történelmi edzőmeccse (sosem játszottak még eddig egymással) – de ott van az a fránya internet.

Az NB II-es rajtra készülő PMFC labdarúgócsapata nem játszott felkészülési meccset a hétvégén – legalábbis nem tudunk róla. Hogy miért írjuk ezt? Azért, mert a legutóbbi, még a törökországi edzőtáborban lejátszott nemzetközi mérkőzésről csak némi internetes kutatómunkát követően értesültek a szurkolók, akik furcsállták is a történteket. Az Antalyában megrendezett, az azeri Zira ellen pécsi győzelemmel végződött első edzőmeccs annak rendje és módja szerint felkerült a PMFC közösségi oldalára (PMFC–Zira 5-3), a német negyedosztályú Berliner AK elleni találkozó beszámolóját azonban jó ideig hiába lesték a drukkerek és az újságírók.

Persze a mai világban ilyesmit nem lehet titokban tartani: a berliniek Facebook-oldalán már kint is volt (idejében, ahogy illik), hogy „Sieg!”, 3-0-s győzelem. A PMFC vezetőedzője, Vas László azonban nem tartotta fontosnak, hogy ez az információ eljusson azokhoz, akikért a klub, a csapat létezik: a szurkolókhoz. Akik szóvá is tették mindezt, hiszen ők tisztában vannak vele, hogy nem nekik kellene nyomozniuk szeretett csapatuk meccse után (https://pecsidozsa.blogspot.com):

„Mondani sem kell, a berlini egylettel még sosem találkozott a PMFC, s az első összecsapásról igen röviden számolt be a klub honlapja. Sajnálatunkra, így a pontos összeállítást sem ismerjük…”

„Nem adjuk fel, kapcsolataink révén megpróbáljuk rekonstruálni a csapat összeállítását.”

„Mint minden vereséget, ezt is sajnáljuk. Sovány vigasz, hogy jól játszani majd a Szentlőrinc ellen kell. Azt tartjuk, hogy aki hét közben csak firkálgat, az hétvégén sem tud majd rajzolni.”

Ahogy a szurkolók, úgy mi sem tudjuk hová tenni a tréner hozzáállását. Aki ugyanis a sportban él, dolgozik, pontosan tudja, hogy a mindennapi élet velejárója a győzelem – és a vereség is. Arról nem is beszélve, hogy egy elveszített felkészülési meccsből senki nem von le messzemenő következtetéseket. Abból sokkal inkább, ha azt megpróbálják eltitkolni, elsumákolni. Hozzátesszük, ilyesmi sosem volt jellemző erre a klubra, és reméljük, nem is lesz!

(Az ominózus mérkőzésről szóló néhány soros anyag aztán előbb felkerült a PMFC honlapjára, majd, mikor már szinte mindenki elfeledkezett róla, másfél nappal később – visszadátumozva – a klub Facebook-oldalára is.)

A mostani hétvégén pályára lépett a másik két NB-s csapat, a Szentlőrinc és a HR-Rent Kozármisleny is. Előbbi szombaton több órát is a lőrinci műfüvön töltött, két edzőmeccset is lezavart gyors egymásutánban. Az elsőn az Eszék második számú csapatával találkozott, s a horvát másodosztályú ellenféllel szemben 1-1-re végzett (a lőrinciek gólját Harsányi szerezte). Ezt követően az NB III-as HR-Rent Kozármisleny következett, amellyel szemben 1-0-s vereséget szenvedett – a mislenyiek gólját Szabó D. szerezte.

Kiemelt kép: Berliner AK/Facebook